Hogyan tovább?

A hét végén rendezték meg ezzel a címmel Komáromban az a társadalomtudományi fórum, amely a felvidéki magyarság nemzetstratégiai kérdéseit próbálta felvázolni és elemezni. A fórum szervezése négy szervező együttműködését dicséri.

A hét végén rendezték meg ezzel a címmel Komáromban az a társadalomtudományi fórum, amely a felvidéki magyarság nemzetstratégiai kérdéseit próbálta felvázolni és elemezni. A fórum szervezése négy szervező együttműködését dicséri. A találkozó ötletgazdája a Kempelen Farkas Társaság (KFT) volt, amely a felvidéki doktorandusok és fiatal kutatók szervezete. A társaság vezetője, Bara Zoltán elmondta, hogy ez a szakmai összejövetel a KFT palettájának bővülésének eredménye. A szervezők közt ott található a Selye Kollégium és a Selye János Egyetem egyaránt, amelyek a felvidéki felsőoktatás két bástyájává nőtték ki magukat. A Selye Kollégium által indított Fiatal Diplomaták Cabinetje már több éve futó, egyre népszerűbb továbbképzési forma, amely tagjai a konferencián is képviseltették magukat. A három intézmény mellé újoncként a Komáromi Ifjúsági Csoport kapcsolódott be szervezőnek, amelynek kitűzött céljai közt szerepel további előadások és ifjúságpolitikát érintő fórumok szervezése. A komáromi MKP ifjúsági szervezeteként működő csoport még csak néhány hónapja kezdte meg a működését, de a múlt hétvégi konferencián kívül sok más kezdeményezésben indította be szervező munkáját.

Az előadások sorát Lánczi András, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője kezdte, aki a kereszténydemokrata értékek aktualitását próbálta elemezni. A következő előadó az Orbán kormány gazdasági minisztere, Matolcsy György volt, aki az új Amerikai birodalom című könyvét bemutatva azt próbálta felvázolni a hallgatóságnak, hogyan tudott az Egyesült Államok a világ vezető hatalmává válni, és hogy milyen hasznos ötleteket kínál az amerikai stratégia a magyarság számára. Délután, a szakmai előadásokat egy kerekasztal-beszélgetés követte Nemzetstratégia, kisebbségpolitika a 21. században címmel. A beszélgetés résztvevői: Tabajdi Csaba (EP képviselő, MSZP), Szent-Iványi István (EP képviselő, SZDSZ), Szabó Tibor (a HTMH volt elnöke), Szilágyi Zsolt (MPSZ, Erdély) és Fülöp Mihály (SJE, rektor-helyettes) voltak. A beszélgetést Tóthfalusi András, a Duna TV munkatársa vezette, amelyben számos nemzetstratégiai kérdés került megvitatásra.

A számos felvidéki érdeklődőn kívül a szakmai fórum Erdélyből és Vajdaságból érkező fiatalokat is vendégül látott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?