Hogy érveljünk?

Köztudott, hogy az első benyomás nagyon fontos. Kialakítása szinte automatikus, és jelentős mértékben meghatározza, milyen véleménye lesz az észlelőnek a megfigyelt személyről. Nincs ez másként vizsgahelyzetben sem.

Mindez különösen fontos lehet az érettségi és felvételi vizsga szóbeli feleleténél. A szóbeli vizsgán a vizsgázó számára ismeretlen tanárok próbálják felmérni a jelöltek tudását, alkalmasságát az intézmény képzésében való részvételre. Erre a helyzetre is igaz, hogy a pályázónak rövid idő alatt kell megfelelő benyomást kialakítania a bizottság tagjaiban.

Milo O. Frank tanácsai az üzleti életből átvehetőek erre a helyzetre. A szerző könyvében megtanít arra, hogyan kell a célra összpontosítanunk, hogyan ébreszthetjük fel és tarthatjuk fenn a másik érdeklődését, hogyan találhatjuk meg az utat a másik érdekeihez, és mindezek ismeretében hogyan fogalmazzuk meg „harminc másodperces” üzenetünket, amellyel elkötelezhetjük irányunkba a döntéshozó partnereket.

Viselkedjünk határozottan!

A harminc másodperces időkorlát jelentőségére is fény derül az írásból, sok, praktikus tudnivaló mellett. Megtudhatjuk, miért fontos az egyéni stílus, a mosoly, az apró mozdulatok, a tisztán érthető beszéd. Nagy előny, ha megjelenésünkkel kicsit kirívunk a tömegből, persze figyelembe kell vennünk azt is, hova megyünk. Ne legyünk túlságosan harsányak, inkább színes egyéniségünkkel, intelligens mosolyunkkal és okos megnyilvánulásainkkal hívjuk fel magunkra a vizsgáztatók figyelmét. Viselkedjünk határozottan, azzal nem veszíthetünk.

A gyakorlás minden vizsgahelyzetben előnyt jelenthet, elkezdése még közvetlenül a felvételi szóbeli része előtt sincs túl későn.

(Milo O. Frank: Hogyan érveljünk röviden és hatásosan – avagy a 30 másodperces üzenet technikája, Bagolyvár kiadó, 1997.) (f, he)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?