Három testvériskola

MOHOS BOGLÁRKA

Egyre több osztályunk választ testvérosztályt is az erdélyi gimnáziumból, melynek köszönhetően szép barátságok alakulnak ki a diákok és testvérosztályfőnökök között egyaránt. Mindig örömmel tölt el bennünket, mikor Komáromban láthatjuk vendégül a székelyudvarhelyi iskola Vitéz Lelkek nevű színjátszó csoportját és a Gereben néptáncegyüttest. Mindkét társulat felejthetetlen előadással készül minden fellépésre.

Már korábban felmerült az ötlete annak a találkozásnak, melynek alkalmával a három iskola tantestülete együtt tölthet egy kis időt, megoszthatja egymással tapasztalatait. Hosszú szervezés és előkészület után megszületett az időpont, 2013. április 27–30. A vendéglátó szerepét a Tamási Áron Gimnázium vállalta. Bár mindannyian tudtuk, hogy az út hosszú és fárasztó lesz, izgatottan és lelkesen kezdtük meg a kb. 800 kilométeres utazásunkat.

Az első hosszabb megálló szombat reggel volt Kolozsváron. Itt elsétáltunk Mátyás király szülőházához, megcsodáltuk a gótikus Szent Mihály-templomot, mely Erdély második legnagyobb alapterületű temploma és számos nagy történelmi esemény színhelye. A templom szomszédságában magaslik a monumentális emlékmű, Mátyás király lovas szobra, mely a város egyik jelképévé vált. Reggeli kávénk elfogyasztása közben a város velünk együtt kezdett ébredezni, a főtér megtelt helyiekkel és turistákkal. Mi is továbbindultunk a Házsongárdi temetőbe. Itt nyugszanak irodalmunk nagyszerű alakjai, köztük Apáczai Csere János, Dsida Jenő, Szenczi Molnár Albert és Reményik Sándor is. Utunk ezután Marosvásárhelyre vezetett, ahol a Közigazgatási Palota és a Kultúrpalota szecessziós épületei ejtettek minket bámulatba, majd a helyi temetőben felkerestük Sütő András sírját. Úti célunkhoz közeledve megálltunk Szovátán, tettünk egy rövid sétát a napsütötte Medve-tó körül, majd Székelyudvarhely felé vettük az irányt. Nagy boldogság volt meglátni a völgyben elterülő várost.

Vasárnap reggel harangszóra ébredtünk, majd elkezdtük utunkat Csíkszeredán keresztül a Gyimesekbe. Útközben néhány hasznos tudnivalót hallhattunk a székelykapukról, és gyimesi csángó zenével hangolódtunk a napra. Megérkezve mesebeli táj tárult elénk. Nem kis meglepetést okozott, mikor megtudtuk, hogy az ezeréves határig lovas szekerekkel megyünk tovább. A szinte kétórás rázkódás alatt erdőkön, csángó tanyákon keresztül vezetett utunk. A látvány, ami a domb tetején fogadott bennünket, kárpótolt az út fáradalmai miatt. Szeles, de napos, tiszta időnk volt, így az elénk táruló kilátás csodálatos volt. Gyimesi barangolásunkat helyi ízek, rendkívül ízletes bográcsgulyás megkóstolásával zártuk. Visszaérkezve Székelyudvarhelyre a gimnázium néptáncegyüttese, a Gereben már várt bennünket, és ismét fantasztikus előadást nyújtottak a diákok. Vacsora után pedig mi is elleshettünk pár lépést a két tánctanártól a rögtönzött táncházban.

A hétfői napot a Kováts-napfényműteremben kezdtük, mely 1906-tól üzemel. Modern eszközök használata mellett megőriztek egy termet, melyben valódi napfény segítségével, régi fényképezőgéppel készítettek rólunk egy múltat idéző képet. Ezt követően ismét buszra ültünk és ellátogattunk Farkaslakára, Tamási Áron szülőházához. A kis kék házikó udvarában az író unokaöccse mesélt nekünk pár anekdotát nagybátyjáról, majd megkoszorúztuk az író sírját. Visszafelé megálltunk Szejkefürdőn, ahol a domboldalon székelykapuk sora vezet fel egészen Orbán Balázs, a legnagyobb székely sírjához. A délutáni városnézést követően az erdélyi gimnázium néhány színészi tehetséggel megáldott tagja egy rövid, frappáns előadást tartott nekünk, melyben ráismerhettünk korunk néhány problémájára is. Az estét Ivóban, a Hargita alján lévő kis településen folytattuk, ahol a három iskola tantestülete egy hatalmas retro bulival zárta az együtt töltött napokat.

Kedd reggel eljött a búcsú pillanata, véget ért székelyudvarhelyi látogatásunk. Vendéglátóinknak nem tudjuk kellőképpen megköszönni azt a rengeteg kedvességet, önfeláldozást és munkát, amit értünk tettek, tökéletes házigazdaként mindent elkövettek annak érdekében, hogy jól érezzük magunkat. Élményekkel, új barátságokkal gazdagodva indultunk útnak. Egyetlen hosszabb megállónk volt Segesváron, ahol először Petőfi Sándor emléktábláját tekintettük meg, majd sétálgattunk a várban, megnéztük Drakula szülőházát, és persze az élményeinket is próbáltuk feleleveníteni.

Bízunk benne, hogy a közeljövőben méltóképpen viszonozhatjuk majd ezt a szíves vendéglátást, amikor Komáromban, a Selye János Gimnáziumban fogadhatjuk az erdélyi és a budapesti kollégáinkat, barátainkat.