Gömöri fiataloknak

Az EPMSZ (Bázel) pályázati felhívást intéz a gömöri fiatalokhoz. A Nyugaton élő magyarok könyvkiadó és értelmiségi köre, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 2005. május 1-től 7-éig Németországban, a Rajna mellett, Rheinfelden tartja évente megrendezésre kerülő akadémiai napjait.

Az EPMSZ (Bázel) pályázati felhívást intéz a gömöri fiatalokhoz. A Nyugaton élő magyarok könyvkiadó és értelmiségi köre, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 2005. május 1-től 7-éig Németországban, a Rajna mellett, Rheinfelden tartja évente megrendezésre kerülő akadémiai napjait. Az idei előadássorozat címe: „Európa: kisebbségek, identitás”.

A szabadegyetem elnöksége tervei szerint 2006-ban Rimaszombatban tartja konferenciáját. Ebben partnere a Rimaszombat és Vidéke Társasággal. A két egyesület megegyezett abban, hogy a kapcsolatok kiépítését addig is folytatja. Ennek egyik eszköze ez, a rheinfeldi tanácskozással kapcsolatos pályázati kiírás. Azt szeretnék megkérdezni a fiataloktól, hogy:

„Milyen változást hozhat az Európai Unió a határokon átnyúló magyar–magyar kapcsolatokban?” Az írásban benyújtandó dolgozatokban az EU nyújtotta reális és konkrét lehetőségek bemutatását és elemzését kérik. Pályamunkákat beadhatnak gömöri szlovák fiatalok is. A három legjobb munka beküldőjét a szabadegyetem meghívja 2005-ös rheinfeldi tanácskozására, és az útiköltségüket is fedezi.

Beadási határidő: 2005. január 15.

A pályamunkákat lehetőleg interneten kérik beküldeni: [email protected]. Indokolt esetben gépelt szöveget is elfogadnak: Rimaszombat és Vidéke P.T., Daxnerova 35-37, 979 01 Rimavská Sobota. A zsűri tagjait a Rimaszombat és Vidéke Társaság és a Szabadegyetem közösen nevezi ki. (jt, bki)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?