Élet menete

A válogatott csoportba Szlovákiából csupán egyetlen magyar tanítási nyelvű gimnázium került be, az Ipolysági Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium. Rajtunk kívül még Léváról, Zsolnáról és ugyanúgy Ipolyságról vettek részt a szlovák gimnázium tanulói. Krakkó külvárosában egy 87 éves csehországi holokauszt-túlélő, Oldřich Stránsky életútját hallgathattuk meg, aki elveszítve a családját, az élet minden poklát megjárta Ausch?witz–Bir?kenauban. Másnap érkeztünk az auschwitzi koncentrációs táborba. Időszűke miatt csak pár perc erejéig adózhattunk tisztelettel a 18-as magyar barakk előtt, hiszen a szlovák barakkban, Pavol Mešťan professzor, a pozsonyi zsidó múzeum igazgatója tartott történelmi tájékoztatót. A túlélő zsidók gyermekeként született professzor, hűen ragaszkodva népéhez, ma az egyik legnevesebb holokausztkutató történész Szlovákiában.

A menet hosszú várakozás után megindult, és a lobogókkal kísérve vonult át az Auschwitztól három kilométerre található Birkenauba. A sínek közé különböző nyelveken írott emléktáblákat szúrtak a túlélők utódai, emlékezve azokra, akik nem voltak olyan szerencsések, mint az ő elődeik. A hangszórókból folyamatosan olvasták fel az áldozatok neveit. A menet végül a volt krematórium romjai mellett, egy hatalmas színpad körül gyülekezett. Itt kezdődött el az igazi megemlékezés. Fokozatosan lángra lobbant a hatmillió áldozatot jelképező hat hatalmas fáklya is. A megemlékezés végén elhangzott a Hatikva, a világ zsidóságának himnusza, amit a tömeg egy emberként énekelt. Soha nem fogom elfelejteni azokat a gondolatokat, amelyekkel az utolsó napon útnak engedtek bennünket. „Ti mind hírvivők vagytok. Rajtatok áll, hogy mivé lesz ez a világ, és hogy hogyan emlékeznek majd vissza a holokausztra. Ti már tudjátok, mi történt itt. Gondoskodjatok róla, hogy mások is tudják… hogy az, ami itt történt, ne ismétlődhessen meg soha többé!” Ezen eszmék hordozójaként jöttem el Lengyelországból.