Egyre fiatalabbak állnak színpadra

Érsekújvár. Az énekmondás varázslat, megnyitja a közönség szívét, amely befogadóvá és ezáltal lelkes közvetítőjévé válik a szép magyar szónak. Érsekújvárban ezt a pillanatot sikerült tetten érnünk még 2004 októberében, az I. Kárpát-medencei Énekmondó Fesztiválon.

Érsekújvár. Az énekmondás varázslat, megnyitja a közönség szívét, amely befogadóvá és ezáltal lelkes közvetítőjévé válik a szép magyar szónak. Érsekújvárban ezt a pillanatot sikerült tetten érnünk még 2004 októberében, az I. Kárpát-medencei Énekmondó Fesztiválon. Folytatását a zene és irodalomkedvelő közönség idén november második péntekén az ünnepi gálán élhette meg a Csemadok érsekújvári alapszervezetének frissen felújított székházában a II. Kárpát-medencei Énekmondó Fesztiválon. A felújított, frissen ácsolt homlokzatú színpadon jelesebbnél jelesebb hazai és külföldi előadók követték egymást. A legtöbbjük már az esti előadás előtt találkozott a város gyermekeivel és fiataljaival egy-egy bemutatkozó előadás során. Berényi Margit a Csemadok helyi szervezetének elnöke örömmel fogadta Érsekújvárott a győri Hangraforgó és a dunaszerdahelyi Kicsi Hang együttesek előadóit, akiket a szombathelyi Joós Tamás követett. Klasszikusnak számító és kortárs költők verseinek megzenésített változatát hozta magával Kercsmár Zsolt garabonciás és Kátai Zoltán is. A székelyföldi Homorédalmásról gyönyörű népviseletben érkezett a csengő hangú Sorbán Enikő. Az ifjú előadó, aki ma már saját hanghordozóval büszkélkedhet, valósággal elvarázsolta a közönséget. Idén a fiatalabb korosztálynak bőven jutott hely a színpadon, Losoncról Kelemen Gábor a lányaival, Zsófiával és Bernadettel érkezett, groteszk-vidám dalaikkal, – amelyekhez a zenét az édesapa szerezte –, alaposan megnevettették a közönséget. Az érsekújvári Pekarik Katica énekes előadóművész gyertyafényes estjéből nem hiányozhattak József Attila ismert strófái sem. Hatalmas tapsot aratott rövid fellépésével a Kor-Zár együttes, és Buda Ádám késő estébe nyúló, hangulatos fellépése is nagy élményt jelentett a verset kedvelők számára, ő sem először járt Érsekújvárott. (száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?