Egy újabb fafúvós: az oboa

Ezen a héten az oboával fogunk megismerkedni, amely leginkább azzal tűnik ki a többi közül, hogy jellegzetesen lágy és fátyolos hangot ad. Hallottad már azt a hangot? Netán elő is tudod csalogatni?

Az oboa eredete a többi fafúvóséhoz hasonlóan szintén régi gyökerekre nyúlik vissza. A középkori források a Bibliából eredeztetik az első hangszerjátékost és a zene feltalálóját is. Sőt, egyesek szerint onnan származik a hárfa, valamint az oboa és a klarinét őse is. Az ószövetségből ismert Dávid király alapította az első „zenésztestületet”, amelyben ugyan a mai értelemben vett oboaművész még nem játszott, de volt olyan zenész, aki a mostani oboához hasonló hangszer virtuóza volt.

A XVIII. század elején pedig már fontos szerepet játszott az oboa a fejlődő zenekarokban és önálló hangszerként egyaránt. Hangteste leggyakrabban kemény fából (puszpáng-, ében-, illetve vadkörtefából) készül. Általában négy darabból van a hangszer összeállítva. És micsoda gyönyörű melódiákat lehet előcsalogatni vele! Az oboa hangjának jellegzetes színét az adja, hogy a levegő egy nádból készült fúvókán át jut a hangszer testébe. A fúvóka két, egymással szembe fordított nádnyelvből áll. A két nyelv között nagyon kicsi rés keletkezik, ezen kell átpréselni a játékosnak a levegőt. Fizikai értelemben ez az oboajáték legnehezebb és legfárasztóbb része. Az oboa szólamának kialakításakor arra is ügyelnie kell a zeneszerzőnek, hogy a játékosnak legyen ideje pihenni.

Hangja lágy s fátyolozott színezetű. Zöngeterjedelme körülbelül két és fél nyolcad, a kis H-tól a háromvonásos F-G-ig. Ha az oboát ismertetjük, nem szabad elfeledkeznünk nagyobb testű rokonáról, az angolkürtről sem. Ennek hangja mélyebb, tölcsére körteszerűen kitágult. Méretét tekintve az oboa és az angolkürt között foglal helyet az oboa d’amore, amelynek alakja a nagyobbik testvérhez hasonló, hangja pedig gyengéd és behízelgő. Erre utal a „szerelmes” elnevezése is. Az oboa d’amore különösen a XVIII. században volt népszerű. Ha ezen a hangszeren akarsz megtanulni játszani, akkor elsősorban jókora tüdőre lesz szükséged. Igazság szerint ez minden fúvósra vonatkozik, de az oboára különösen. Jó hír, hogy természetesen a zenekarokban is van szükség oboistára (bár sokan szólóhangszerként művelik), rossz hír viszont, hogy nem sokra. A mai zenekarokban általában két oboa és egy angolkürt található. A katonai zenekarok viszont annál több oboást foglalkoztatnak, sőt ott dallamvezetőként mélyebb terjedelmű és élesebb hangú oboákat is használnak.

De hát, ha igazi művész akarsz lenni, akkor úgysem az számít, hogy alkalmaz-e majd a zenekar, hanem legfőképpen az elhivatottságod és a tehetséged. Ha ezek megvannak, és kellő szorgalommal is párosulnak, akkor senki sem állíthat majd meg. (i, he)