Egész héten alkottak és verseltek a diákok

Jelbeszéddel indult az alistáli alapiskola anyanyelvi hét elnevezésű rendezvénye. A múlt hét hétfőtől péntekig tartó rendezvénysorozatot a Jókai Színház produkciója indította, Jelbeszéd címmel József Attila és Edith Piaf életéről adtak elő összeállítást az iskola diákjainak.

Jelbeszéddel indult az alistáli alapiskola anyanyelvi hét elnevezésű rendezvénye. A múlt hét hétfőtől péntekig tartó rendezvénysorozatot a Jókai Színház produkciója indította, Jelbeszéd címmel József Attila és Edith Piaf életéről adtak elő összeállítást az iskola diákjainak. Miklós László környezetvédelmi miniszter kedden, Csóka Ferenc és Lacza Tihamér csütörtökön volt vendége az iskolának. A rendhagyó irodalmi és környezetvédelmi órákon kívül egész héten versíró-, honismereti-, és rajzverseny zajlott, az órákat irodalmi felolvasások és művészeti előadások szakították meg, és délutánra is maradtak játékos vetélkedők.

Miklós László környezetvédelmi miniszter előadásában beszélt a Tátra önmegújulásáról és megújításáról, melyet júniusban kezdenek el facsemete-ültetéssel, a napenergia hazai felhasználásáról, a kiotói egyezményről és Csallóköz ivóvízkészletének állandó megfigyeléséről. Csóka Ferenc az alsó tagozatosoknak mutatta be Szivárványlovag újabb kalandjai című könyvét, míg Lacza Tihamér Utazók, felfedezők, hódítók, kalandorok művéről beszélgetett a felső tagozatos diákokkal. Pénteken különleges nappal zárták az anyanyelvi hetet a rendezők, minden szünetben verset mondtak, vagy zeneműveket adtak elő a tanulók az iskola folyosóján. Az előadásokra meghívást kaptak az óvodások is, az utolsó órákon pedig kiértékelésre kerültek a hét legjobb munkái. József Attila verseiből összeállított irodalmi előadás zárta a hetet. „Színesebbé tettük a diákok és tanárok hétköznapjait, játékosan tanítottunk, egyben felhívtuk a diákok figyelmét az anyanyelv szeretetére” – foglalta össze a hét eseményeit Kázmér Éva igazgatónő. (jom)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?