Harmadik helyet szerzett novellájával Bánki Bence, a komáromi Selye János Gimnázium diákja a 25.
Díjazott alkotás a novellaíró verseny Kárpát-medencei döntőjén
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_14926738148476_77.jpeg.jpg?itok=rbWaardt)
Harmadik helyet szerzett novellájával Bánki Bence, a komáromi Selye János Gimnázium diákja a 25. Móra Ferenc Novellaelemző és Novellaíró Versenyen Győrben.
A győri Móra Ferenc Szakgimnázium az ELTE Savaria Egyetemi Központ Bölcsészettudományi Intézetének támogatásával a 2016/2017-es tanévben huszonötödik alkalommal hirdette meg a Móra Ferenc Novellaelemző és Novellaíró Versenyt, magyarországi, erdélyi és szlovákiai magyar gimnáziumok tanulói számára.
Hagyománnyá vált, hogy a komáromi Selye János Gimnázium tehetséges diákjai versek, novellák írásával próbálkoznak, írásaikat pedig rangos versenyeken mérettetik meg.
Ebben a tanévben intézményünk két tanulója kapcsolódott be a kétfordulós versenybe: Molnár Mátyás, a második évfolyam tanulója, valamint Bánki Bence harmadik évfolyamos tanuló.
Az első fordulóban egy megadott novella elemzését kellett elkészíteniük a versenyzőknek. Erre decemberben, Győrött került sor a gimnáziumban, ahol zárthelyi dolgozat formájában a tavaly elhunyt Esterházy Péter egyik novelláját kellett a versenyzőknek elemezniük. A döntőre az anyaországbeli és a határon túli versenyzők közül az a 20 diák kapott meghívást, aki az 1. fordulóban a legmagasabb pontszámot érte el, köztük intézményünk mindkét tanulója. A megmérettetésre március 24-én került sor, ahol a középiskolások megadott témák közül választhattak, a megadott útmutatók szerint alkothattak.
Lehetőségként egy Esterházy Péter-paródia, illetve egy jövőben játszódó, humoros, vallási, kulturális motívumokkal gazdagított novella írását kapták a versenyzők. Ezt a feladatot mindössze másfél óra alatt kellett megoldaniuk.
A tényleges verseny délután kezdődött. Ekkor ugyanis a délelőtt született műveket maguk az alkotó diákok olvasták fel a zsűri tagjainak és a közönségnek. A fantázia és a szűkre szabott idő végül „Alvó Kató” alakjának és történetének megformálására volt elég Bánki Bence tollából.
Második alkalommal vett részt diákunk ezen a versenyen, egy hónappal azután, hogy az Implom József Helyesírási Verseny szlovákiai győzteseként a Kárpát-medencei döntőben a kiváló 6. helyet szerezte meg.
Bánki Bence a 25. Móra Ferenc Novellaelemző és Novellaíró Verseny 3. helyezettje lett Alvás-vallás című novellájával.
Diákjainknak szívből gratulálunk!
Dr. Farkas Adrianna
felkészítő tanár
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.