Diákszemmel az érettségiről

Számos alkalommal tapasztalhattuk már, hogy kis országunk szlovák vezetői mennyire szívükön viselik a magyar diákok sorsát. Ennek a szeretetnek adták tanújelét a minap azzal a központilag kiadott írásbeli érettségivel, amelyet a magyar középiskolások szlovák nyelvből írtak.

Jómagam is az egyik magyar gimnázium végzőseként élhettem ezt át. A négy éven át egyessel büszkélkedhettem, így hát gondoltam, nem lesz semmi gond, tekintve, hogy pár hete mást sem csinálok, csak a szlovák irodalom és nyelvtan könyveket lapozgatom. Ááá, nem lesz gond…

Mondanom sem kell, hogy a válaszadás eléggé nagy gondot jelentett, hiszen a tananyagba nem tartozó kérdésekkel fűszerezték meg a tesztet. A szövegértésünket próbálták lemérni, s bejött, amire számítottak: „na ugye, hogy nem tudtok szlovákul? Több szlovákóra kell valószínűleg, ugye?! Mi megmondtuk!” Persze a szövegértés mellett volt nyelvtan is, melynek örülnünk kellett volna! A kérdések megfogalmazása nagyon furfangosra sikeredett, így megértésükhöz nem kevés szellemi képesség volt szükséges… (pedig nem vagyunk lassú felfo?gású?ak…). Az írásbeli végén évfolyamtársaim egyike sem arról beszélt, hogy kirázta a kisujjából. Idegesek, tehetetlenek voltunk, úgy éreztük, felesleges volt a sok tanulás, gyakorlás. Természetesen tanáraink is egyetértettek abban, hogy ilyen nehézségű írásbeli még soha nem volt. A tehetetlen dühünk lassan elszállt, céljukat elérték, elérik, s hiába tudtuk betéve a szlovák irodalmat és a nyelvtant, a 3 irodalomkérdés nem húzott ki minket a bajból.

Felmerülnek a kérdések: vajon a szlovák középiskolákból hányan állták volna a sarat? És az összeállítók közül?! Hány százalékot fogok rá kapni, mennyiben befolyásolja majd az eredmény a továbbtanulási lehetőségeimet?