Családi vasárnap

Érsekújvár. Október utolsó vasárnapján több váratlan meglepetésben volt részük a Blaho Pál utcai magyar és szlovák nevelési nyelvű óvoda gyermekeinek és azok szüleinek.

Érsekújvár. Október utolsó vasárnapján több váratlan meglepetésben volt részük a Blaho Pál utcai magyar és szlovák nevelési nyelvű óvoda gyermekeinek és azok szüleinek.

Az őszi családi vasárnapon, amelyen kicsinek bizonyult az óvoda nagyterme, sőt még az udvara is, előbb egy ötvenezer koronát érő vadonatúj játszóteret kaptak a gyerekek. „Köszönet jár Csáky Pál parlamenti képviselőnek, aki a kisebbségi kultúrát támogató pénzcsomagból az óvodánknak is juttatott. Két évvel ezelőtt ugyancsak a hivatal jóvoltából jutott pénz a hagyományőrző csoport népviseleti ruháinak a felújítására” – hangsúlyozta Szabó Eleonóra, az óvoda igazgatónője az ünnepélyes átadáson. Száraz Dénestől, a Szülőföldön Magyarul Polgári Társulás elnökétől ugyanezen a napon a szülők kaptak ajándékot, hatszáz korona értékű vásárlási utalványt, amelyet a Jednota boltjaiban válthatnak be.

„Hasonló értékű támogatásban részesülnek Szlovákiában mindazok a szülők, akik idén szeptembertől magyar nevelési intézménybe járatják a gyermekeiket, szám szerint 1800 családról van szó, a nekik juttatott támogatás összértéke 15 millió forint” – tudtuk meg Száraz Dénestől, az érsekújvári Pázmány Péter Gimnázium igazgatójától, városi képviselőtől. A két ünnepi átadást követően a nap fénypontja sem váratott sokáig magára – a Budapestről érkező Kemény Henrik személyében. A jelenlévő szülők, nagyszülők és pedagógusok jól tudták, hogy az a jeles bábművész áll előttük, aki életet adott mozdulataival nem csak Böbe babának, Hakapeszi Makinak és Furfangos Frigyesnek adott életet. Ő rejtőzött Süsü, a híres egyfejű bábja mögött is! Ezúttal pedig a nevezetes, kalandjairól közismert Vitéz Lászlót hozta magával a 82 éves Kemény Henrik az érsekújvári gyerekek nagy örömére, aki kétszáz éve üti már az ördögöt a palacsintasütővel. Ütötte az óvodában is, az apróságok pedig visítva, kacagva szurkoltak Vitéz Lászlónak. A nem mindennapi bábelőadást követő kézműves foglalkozásokon sem lankadt a családi vasárnap részvevőinek a kedve, fantáziadús képeket, bábukat készítettek, és az agyagozás mesterségét is elleshették ezen a vasárnapon. Minden óvodai intézmény számára követendő lehet az újvári óvodapedagógusok lelkes kis csapata, akik úgy szeretik az intézményt néhány éve már elhagyó gyermekeiket is, hogy a „nagyok” egy-egy hangulatos családi vasárnap kedvéért ismét óvodásokká mernek és akarnak válni. Ezúttal is megtörtént a varázslat: kicsik és nagyok közösen játszottak és énekeltek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?