Bemutatták az Európai Uniót

Az Európai Unió tagállamainak, és főleg azok művészeti értékeinek bemutatása volt a témája az EUART című vetélkedőnek, amelynek első területi fordulójára tegnapelőtt került sor a Galántai Kodály Zoltán Alapiskolában.

Az iskola két pedagógusa, Oláh Hajnalka és Németh Erika kezdeményezésére tavaly rendezték meg az első hasonló vetélkedőt, akkor még csak a szűkebb régió iskoláinak részvételével, idén viszont már a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével közösen országos vetélkedőt szerveztek. Ennek első regionális fordulójára került sor tegnapelőtt Galántán, ahol 8 település – Galánta, Jóka, Tallós, Negyed, Pered, Szenc, Felsőszeli, Nagymegyer – összesen 12 háromtagú csapata vett részt.

Kreatívak a fiatalok

Az előkészületek során sorsolással döntötték el, melyik csapat melyik európai uniós tagállamot mutatja be Galántán a társversenyzők és a háromtagú zsűri előtt. Elsőként tesztlapokat töltöttek ki, majd a csapatok egyenként mutatták be a kisorsolt ország zászlaját. Feltétel volt, hogy saját készítésű országzászlót kellett bemutatniuk. Versenytéma volt az adott ország művészettörténetének ismertetése, valamely művészeti alkotásának reprodukciója, újonnan csatlakozott ország művészeti alkotásának bemutatása, valamint az ún. licit, amelyben az volt a tét, hogy képrészletek vagy zenei részletek alapján melyik csapat ismeri fel leghamarabb a festményt vagy a zeneművet. Végül villámkérdésekre adott válaszokkal lehetett még pontokat szerezni.

A hétfői vetélkedőt megelőző iskolai fordulókban a résztvevő fiataloknak például olyan kérdésekre kellett válaszolni, hogy hol volt a Kristálypalota eredeti helye, a prágai Károly híd Nagy Károly, Kopasz Károly vagy IV. Károly megrendelésére készült-e. A vetélkedőn akadt olyan csapat is, amely saját készítésű térkép és képeslapok segítségével mutatta be a kisorsolt országot, volt, aki számítógépes kivetítőn ismertette a CD-re elkészített illusztrációs anyagot. A zsűri értékelése alapján a galántai fordulót a helyi Kodály alapiskola 2. számú csapata nyerte Németország bemutatásával, a második a Kodály alapiskola 1. sz. csapata lett, ők Magyarországot ismertették, a harmadik helyen a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium csapata végzett Olaszország bemutatásával. A galántai területi fordulót követően tegnap Dunaszerdahelyen volt vetélkedő. A jövő héten Rimaszombatban és Komáromban tartanak területi fordulót, hogy majd májusban Galántán az országos döntőben mérkőzzenek meg egymással a legügyesebbek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?