Az óvoda és az iskolaérettség

Miért olyan fontos, hogy az iskola megkezdése előtt legalább egy évet óvodai közösségben töltsön a gyerekünk?

Egy családi közösség más teret nyújt, mint az óvodai. Mások a szabályok, a szokások, másképp kell alkalmazkodni. Otthon személyes kapcsolatban van a szülő és a gyerek, így szinte minden figyelem ráirányul, még akkor is, ha testvérei vannak. Az összetett kapcsolatokhoz való alkalmazkodás létrejöttének első lépcsőfoka az óvoda.

Társakkal

A közösségben történő eligazodás a viszonyok létesítésének fontos foka, mert segíti az önismeret fejlődését. A gyerekek törekednek arra, hogy barátokat szerezzenek és jó legyen a hangulatuk. Ennek megfelelő lépéseket tesznek, azaz alkalmazkodnak, kapcsolatokat alakítanak. Az óvoda egyrészről szabadságot ad az amúgy is önállóságra törekvő kicsinek: nem kap visszajelzést tetteiről, „kipróbálhatja” önmagát. Másrészről el kell igazodnia egy csoportban.

Rájönnek, hogy nincsenek mindig vezető szerepben, és azok az eszközök, amelyekkel otthon célt érnek el, sem a kortárs kapcsolatokban, sem a felnőtt (pedagógus)- gyerek viszonyban nem működnek annyira hatékonyan. Kipróbálják, mivel hívhatnák fel a többiek figyelmét, miközben vannak jó és kevésbé szerencsés kísérletezéseik is. Észreveszik, hogy más ötletét is el lehet fogadni, megtanulnak csoportban figyelni, benne közösen vagy egyénileg tevékenykedni, feladatokat megoldani, ami később alapjául szolgál az iskolában való megfelelésnek.

Személyiség

Ötéves kor felett egyre lényegesebb lesz a kortárs kapcsolatrendszer. Ennek az a fő feladata, hogy ezen keresztül mérjék le önmagukat. Négyévesen a gyerekek „visítanak”, ha valami nem az akaratuk szerint történik, míg öt-hat évesen már szóban fejezik ki igényeiket, játszanak, szerepeket osztanak maguk között. A játék során sokszor olyan helyzetek alakulnak ki, melyeket nem ők irányítanak, hanem társaik.

Fontos ez a személyiségfejlődésben, hiszen így megtanulják, hogy a másiktól mit fogadhat el és mit nem, milyen szinten befolyásolja társait, hogyan, mikor válhat példává egy csoportban. Ezt a folyamatot célszerű már óvodáskorban elindítani, mert kellő tapasztalat híján kudarc érheti, amely zárkózottá teheti.

Észrevétlenül

Ebben a korban jelentőssé válik a korosztálynak megfelelő szintű ismeretszerzés, az összegyűjtött információk – pedagógusi segítséggel történő – rendszerezése, illetve kiegészítése. Az óvónő a mindennapok nyújtotta lehetőségeket kihasználva segíti a gyerekek fejlődését. Oldott hangulatú foglalkozások közben érhető el a legjobb eredmény. A gyermekek jókedvűen játszanak, mozognak, mesélnek, verseket mondanak, énekelnek, így sajátítják el a különböző ismereteket. Fejlődik a nagy-, illetve a finommozgásuk, pontosabbá válik az észlelésük, begyakorolják a gondolkodási műveleteket. A folyamatos fejlesztés eredményeként a részképességek beérnek, és ennek segítségével sajátítják majd el az iskolában a csemeték az írást, az olvasást, a számolást. (al)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?