Az iskolák nyári álma

Szinte kísérteties a hangulat... Sehol egy lélek, minden elhagyatott és kihalt. A folyosókon csend honol, a termek üresek. Pedig nem is egy kísértetkastélyban vagyunk... Csak egy iskolában, nyáron.

A máskor nyüzsgéssel, zsivajjal teli épület most mintha aludna. Nem téli – nyári álmot. Hiányoznak a gyerekek, a nagy nevetések, tréfák, csínyek, a tornateremből a kosárlabdák pattogása és a sikeres dobást követő diadalkiáltás. A tanári szoba is békés, nem járkálnak morcos arcú tanárok osztálykönyvvel a hónuk alatt, s nem figyeli árgus szemmel a portás, hogy átvették-e váltócipőjüket a diákok. A lépcsőkön nem szaladnak késésben lévő nebulók, hogy még a tanár előtt beérjenek az osztályba. Nincs felelés, nincs dolgozatírás, nincs rettegés, izgalom, puska a padban. Nyár van, kihalt az iskola.

Aki ilyenkor megfordul itt, először elámul a tágas folyosók láttán. Évközben annyi itt a gyerek, hogy alig lehet keresztülvágni a tömegen, s csak a szünidőben derül ki, mekkora is valójában a tér. Ilyenkor nyugodtan meg lehet nézni a tablókat, megcsodálni a faliújságokat, a nagy csendben úgy sétálni, mint valami múzeumban.

Ilyenkor egész szép az iskola, titokzatos, különleges, ismeretlen... Csakhogy alig egy hónap múlva benépesülnek az osztályok, ismét zsivajtól lesz hangos a folyosó, s újra át kell venni a papucsot. Mi több, jönnek a felelések, dolgozatok, jön a rettegés, izgalom, újra használatban lesz a puska a padban. Akkor már az sem fog emlékezni az iskola nyári, titokzatos levegőjére, akinek megadatott, hogy anyári nyugalomban tegyen néhány óvatos lépést az épületben. Az iskola felébred nyári álmából, s rejtélyes hely helyett újra zsúfolt második otthonunk lesz... Pedig nem is bánnánk, ha egyszer szeptemberben elfelejtenék kinyitni!