Az iskoladráma eredménye

Be akarják tiltatni egyes német politikusok azokat a komputerjátékokat, amelyeknek a tartalma gyilkosságokhoz, erőszakhoz kapcsolódik. Főként kereszténypárti vezetők beszélnek erről a hétfői iskolai dráma nyomán.

Be akarják tiltatni egyes német politikusok azokat a komputerjátékokat, amelyeknek a tartalma gyilkosságokhoz, erőszakhoz kapcsolódik. Főként kereszténypárti vezetők beszélnek erről a hétfői iskolai dráma nyomán.

Egy kisvárosban, Észak-Rajna Wesztfáliában huszonnégy órával ezelőtt világszerte figyelmet, megdöbbenést kiváltó dolgok történtek. Emsdetten város gimnáziumában egy tizennyolc éves volt diák állig felfegyverkezve lövöldözött, túszokat akart ejteni, a rendőri egységek közbelépése után pedig az épületben elbarikádozta magát, füstbombákkal támadt a rendőrökre. Legvégül – egyelőre homályos körülmények között – végzett önmagával. Öten súlyosan, több mint harmincan könnyebben megsebesültek. Tizenhat rendőr is van a sérültek között.

A virtuális valóság, az internet komoly szerepet játszott a valóságos drámában. A fiú gyilkos, internetes játékok rabja volt, sőt, mindazt, amit hétfőn elkövetett, már előre jelezte saját internetes oldalán, amelyen önmagát fegyveres harcosként ábrázoló videókat és fényképeket is közzétett. Emellett olyan írásokat, amelyek arról szólnak, hogy mennyire gyűlöli környezetét, főként volt iskoláját, és kész ott gyilkolni is. Más kérdés, hogy egyelőre nem tudni, hogyan jutott hozzá egy egész fegyvertárhoz. Országos és tartományi kereszténypárti vezetők és pszichológusok mondják ezek után, hogy be kell tiltani a gyilkos, komputeres játékokat. Sok, főként liberális és zöldpárti gondolkodók szerint a tiltással sokra nem lehet menni, a hétfőn történtek mögött egy sor más társadalmi és kizárólag egyéni probléma húzódik meg. A német társadalom mindenesetre megkezdte az eset kibeszélését, a tanulságok levonását. (rh)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?