Anya csak egy van

Ünnepek múlnak, új ünnepek születnek. Ez az ünnepünk szerencsére még nem ment ki a divatból, de amire én leszek édesanya, vajon hivatalos ünnep lesz-e még, vagy csupán a család magánügye lesz, feledésbe merül-e.

Emlékszem apu egyik szép gesztusára, ami nem anyák napjához, de a mi, azaz gyermekei születésnapjához kötődik: virággal lepte meg mindig anyut, amiért a világra hozott minket. Ilyenkor valójában nem egy személyt ünnepeltünk, nem egyetlen családtagot, hanem az egész családunkat.

Ha nem is lesz egykor anyák napja, ünnepelni akkor is lehet. Ahogy az általam megélt fenti példa mutatja.

Szerettem az anyák napját, mert ünnepi hangulatot hozott magával és izgulhattam a versike miatt, és kedvemre volt, mert a szereplést követően megsimogatták a kobakomat. Szerettem a május elejéket, mivel akkor volt a május elseje is, és jól esett elvegyülnöm a tömegben, hallgatni a zengő dalokat, figyelni a díszes menetet, a tarkaságot. Csak az együttlét örömét fogtam fel az ünnepből, a munka örömét még nem érezhettem át. Mire pedig dolgozni kezdenék, elveszik tőlem a munka ünnepét. Na sebaj, lép a helyébe másik!

Anyákról sok-sok kötet jelent meg, említhetném Elisabeth Badinter: A szerető anya, vagy Mécs László: Anya kell!, nem különben Vámos Miklós: Anya csak egy van című könyvét. Szépirodalmi, szakirodalmi kötetek sokasága látott napvilágot, képzőművészeti alkotások, szobrok dicsérik az anyaság eszméjét, mégis mindenkinek magában kell megfogalmaznia legalább e napon, mi mindent jelent számára édesanyja.

Egy kis kutakodás után bővebb információkhoz jutottam az ünnep keletkezését illetően: az anyák napja megünneplésének gondolatát az amerikai Ann M. Jarvis vetette fel 1907-ben az USA-ban és 1914-ben az elnök, Wodrow Wilson hivatalosan nemzeti ünneppé nyilvánította, amelyet minden évben május második vasárnapján tartottak. Európában az I. világháború után terjedt el, és elsőként a virágkereskedők szervezetei kezdték el propagálni. Dániában, Finnországban, Törökországban, Olaszországban és Belgiumban szintén május második vasárnapja lett az anyák ünnepe. Ausztriában 1924-ben a katolikus egyház azzal a hangsúllyal kezdte terjeszteni, hogy az iparosodással és gazdasági törekvésekkel együtt járó elvilágiasodás ellenében a természetes és egészséges élet és anyaság mellett emeljen szót. Magyarországon 1928-ban egy miniszteri rendelet a hivatalos iskolai ünnepélyek közé sorolta ezt az ünnepet. Az amerikai hagyományt Magyarországon a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt honosította meg, és összekapcsolódott a májusi Mária-tisztelet hagyományával. Az első megemlékezést 1925-ben szervezték. Nálunk az amerikai hagyománytól eltérően május első vasárnapján ünnepeljük az édesanyákat.

Szinte nyolcvan éves ünnepről van szó, amelynek a gyökerei még mélyebbre nyúlnak. Öreg ünnep, nem vén ünnep. Az anyák tiszteletére az első ünnepségeket már az ókori Görögországban tartottak tavaszszal, az istenek anyjának, Rhea istennőnek tiszteletére. A kereszténység elterjedésével előtérbe került az anyaszentegyház tisztelete, és az egyházi ünnep fokozatosan összenőtt az anyák napjának megünneplésével. A 17. században Angliában a nagyböjt negyedik vasárnapján ünnepelték az édesanyákat, és az USA-ban 1872-ben Julia Ward Howe vetette fel az anyák ünneplésének gondolatát a béke jegyében. De az anyák napjának hivatalos ünneppé tétele a fentebb említett philadelphiai Anna Jarvis nevéhez fűződik, akinek édesanyja a 19. században már kezdeményezte a „Mother’s Friendship Days” ünnepnap megtartását, de próbálkozása kudarcba fulladt. Lányának viszont sikerült elfogadtatnia az ünnepet.

Az anyasággal kapcsolatban sok emléket őrizek. Emlékszem, anyu egyszer mesélte, hogy mennyire vigyázott, meg ne üsse magát, míg terhes volt, nehogy öcsémnek anyajegye legyen. Milyen szép szó: örökölni anyától egy jelt, egy foltot, egy jelet, ami összeköt vele, miután a köldökzsinór elszakadt. Sajnáltam, hogy én már nem kaphatok tőle anyajegyet, így utólag.

A néphit azt is állítja, hogy meglátszik az anyán minden ételnek, gyümölcsnek az alakja is, amit megkívánt, vagy az állatok képe, amik meglepték vagy amiktől megijedt. Mesebeszéd, gondolom, mégis furdal a kíváncsiság, hogyan lehet megszabadulni tőle? A népi orvoslás ezt is tudja: placentával vagy spermával háromszor bekenték, vagy újhold péntekén keresztet rajzoltak rá és a holdra nézve ráolvastak. Micsoda népi praktikák!

Na de a kis elkanyarodás után térjünk vissza az anyai szeretetre. Erich Fromm A szeretet művészetében a felnövő gyerek iránti anyai szeretet nehézségéről ír: „(...) csak az a nő tud igazán szerető anya lenni, aki tud szeretni; aki képes rá, hogy szeresse a férjét, a többi gyereket, idegeneket, minden emberi lényt. Az a nő, aki nem tud szeretni ebben az értelemben, lehet gyengéd anya, amíg a gyereke kicsi, de nem tud szerető anya lenni – aminek az a próbája, hogy jó szívvel viseli el a különválást, és utána is ugyanúgy szeret tovább.“

Az ember ősi kultúrájának főalakja is egy anya, a nagy istenanya, a magna mater, aki a mindenség és az istenek szülőanyja. Ilyen például a görög Gaia és Rheia alakja is, és anyai szerepet tölt be a Bibliában Éva, vagy Szűz Mária, a megváltó anyja. Sok ősi szobrunk ábrázol nagy emlőjű, széles csípőjű, termékeny női alakokat, a szilaj, harcos férfialakokkal szemben, utalva az egykori „munkamegosztás” kettősségére. Ma meg már mindenki a közös szülői nevelésről beszél...

A nők a befogadást jelképezik, s ezért főként befogadó tárgyak jelképezik őket: edények, barlangok, házak. A természeti elemek közül ők a víz, mint magzatvíz vagy élet vize, és a föld, a termékenység szimbóluma, illetve a halálra utaló jelkép.

De hova tűntek azok a szép megszólítások, ahogy még nagymamám szólította az anyját, édes jelzőt ragasztva az alanyhoz: édesanyám. Mára lekopott a szó eleje és vége, már csupán anya, anyu maradt, vagy az anyuci, mami, muter, anyus megszólítások, sőt gyakran sajnos káromló jelzők díszítik…

Remélem azonban, hogy a nagy hagyománnyal rendelkező ünnep továbbra sem vész feledésbe, és egyszer majd engem is izgulva ünnepelnek.