Alkotóház Ógyallán

A Csemadok ógyallai alapszervezete hagyományos húsvétváró kézműves délutánja a Feszty Árpád Alapiskola és Óvodában került sor, több mint 100 gyermek részvételével.

A Csemadok ógyallai alapszervezete hagyományos húsvétváró kézműves délutánja a Feszty Árpád Alapiskola és Óvodában került sor, több mint 100 gyermek részvételével.

„A gyermekek és pedagógusok által húsvéti díszbe öltöztetett folyosóra a kézművesek többsége a helyi alapiskola pedagógusaiból állt össze, ezért a köszönetet mondok mindenkinek, akinek része volt a szervezésben” – mondta a szervezők nevében Kocskovics Gabriella a Csemadok alapszervezetének elnöke.

Tarr Nóra ajtókopogtatókat és gipszfigura festését mutatta be a gyermekeknek. Zsapka Mária a régi időket idéző csuhé felhasználásával nyuszit, és egyéb húsvéti díszeket készített, Likér Petronella képeslapokat, Maráz Erika szalvéta technikát mutatta be. Az iskola gyermekklubjának nevelőnője, Szvrcsek Veronika jóvoltából az idén sem maradt ki a közkedvelt üvegfestési technikával készíthető ablakokra ragasztható matricák festése. Csanádi Teréz makramé készítését mutatta be, Deme Judit papír tojástartókat készített a gyerekekkel. Gerendás Arnold ógyallai keramikus segítségével ezúttal is szebbnél szebb húsvéti tálakat, vázákat készíthettek, akik ki bírták várni a hosszú sort a korongnál.

Izsó Mária pedagógus a tojásfestés művészetét mutatta meg a gyermekeknek. Elmondta, a tojásfestésnek ezerféle módja van – egyszerűen vagy akár egészen különlegesen is díszíthetjük a tojásokat, ahogy csak kedvünk tartja. (miriak)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?