A vesztesnek is van igazsága

Mikor a füleki országos tanévnyitó ünnepségről hazaérkeztem, gondban voltam: hozzáfogjak-e vagy sem a tanévnyitó beszédem megírásához. Aztán úgy döntöttem, mégsem, inkább megvárom a barsi egyházmegye új esperesének ünnepi beiktatását Nagysallóban.

ĺgy alkalmam nyílt arra, hogy felidézzem magamban a közjogi és egyházi méltóságok szájából elhangzott beszédek érzelemre és értelemre ható üzeneteit. Mindegyik beszédből kihallatszott a kritikai él, a bírálat. Kihallatszottak az ünnepi szónoklatokból a csüggedésre okot adó elégedetlenség jegyei és nyelvi jelei, melyek ott vannak társadalmunkban, közéletünkben, oktatásügyi helyzetünkben és az egyházi életben is egyaránt.

Első osztály nélkül

Honi sajtónkban már a tanévkezdés előtt megjelent a szülőket, pedagógusokat elriasztó, és engem is lesújtó, s talán sokakat megdöbbentő mondatcím: Első osztály nélkül kezdi a tanévet Léva magyar egyházi gimnáziuma. Tavaly a tanévnyitó napján negyvenezerrel több diák lépte át az oktatási intézmények küszöbét. Ez a veszteség már éreztetheti hatását. És most már ne kerteljünk, ne szépítgessünk! Mondjuk ki az okokat! De nyíltan és csoportocskák összesugdosása nélkül. Valljon színt mindenki! Mondjuk el, kit milyen érdek fűz mindahhoz, ami az iskolaalapítás óta történt az eltelt öt év alatt. Ki mit élt át az eltelt nem egész öt év alatt diákként, szülőként, pedagógusként, lelkészként, esperesként, iskolavezetőként, presbiterként. Ne ködösítsünk és nézzünk szembe a tényekkel!

Az ősz folyamán kérdőívek formájában a Comenius Pedagógiai Intézet közreműködésével és segítségével meg akarom szólítani a jelenlegi diákokat, szülőket, az alapító-fenntartó egyház tagjait, írják le és fejtsék ki véleményüket az oktatással, iskolavezetéssel és annak fenntartásával kapcsolatban. Keressük meg közösen a kérdésekre a válaszokat.

Kinek volt szüksége erre az intézményre, s közben tudjuk, hogy a menesztett iskolaalapító lelkész kiveszi gyermekeit az iskolából.

Miért rendült meg a bizalom a szülők és az iskolafenntartó között, s közben tudjuk, hogy nyílt vitára került már sor a két fél között.

Miért nem jó az, hogy az iskola mellett működő alapítvány megjutalmazza a kitűnő tanulmányi eredményeket elérő diákokat, s közben tudjuk, hogy az alapítvány elnökének személye túlfűtött érzelmeket és indulatokat vált ki egyesekből.

Miért nem tudnak a helyi alapiskola vezetői és pedagógusai hatni a diákokra és szüleikre az irányban, hogy a továbbtanulás terén a város egyetlen magyar tanítási nyelvű középiskoláját válasszák, miközben tudjuk, hogy az elmúlt tanévben a végzősök közül egyetlen diák nyújtotta be felvételi kérelmét az első fordulóban.

Kérdezzük meg diákjainkat is, tetszenek-e a tanórákon alkalmazott pedagógiai módszerek, és kérdezzük meg pedagógusainkat, meg vannak-e elégedve a gimnázium igazgatójának munkájával és módszereivel? Nem késlekedhetünk a válaszadással.

Iskoláink ügye közös érdek:

akár az alapítás körül bábáskodunk, akár a megmentéséért, megmaradásáért, akár az oktatás színvonalának emeléséért küzdünk, akár az iskolakapuk örök időkre való bezárásának tényével nézünk szembe. Csak mindezeket a kérdéseket érzelemmentesen kell kezelnünk. A lévai egyházi gimnáziumnak van egy iskolaéve ahhoz, hogy fennmaradjon, s van egy iskolaéve ahhoz, hogy megszűnjön. És ez is tényként kezelendő, kerülve a pátoszt és a közönyt. Ne hagyjuk veszni templomaink mellől az iskoláinkat!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?