A szülő kamaszpanasza

Jelige: Szemtelen

Továbbra is nevelni kell, hisz még kiskorú. Nem szabad engedni, hogy a szemtelenség állandó tulajdonsággá váljon, korábban kell megakadályozni, mintsem megerősödne.

Egyik jó módszer a beszélgetés. Hozzon fel neki példákat az életből, olyan embereket, akik szemtelenül viselkednek. Kérdezze meg tőle, mi a vonzó számára az ilyen viselkedésben? Mi az, ami megragadta, ami arra ösztönözte, hogy ezt kövesse? Könnyen lehet, hogy eddig még senki nem állított elé görbe tükröt, s fogalma sincs arról, hogy másokban mit válthat ki az ilyen viselkedés. Sőt, az is lehet, hogy ő is elítélné saját viselkedését, ha külső szemlélőként figyelhetné saját magát.

Lehet, hogy az is hozzájárult az effajta viselkedési stílus kialakulásához, hogy kisebb korában többen megdicsérték cserfességéért, sikert aratott a jópofáskodással, s azt a következtetést vonta le ebből, hogy ilyennek kellene maradni, ezt kellene tovább fejleszteni. Elvégre amivel sikert ér el az ember, azt szívesen alkalmazza más helyzetekben is.

Máskülönben a serdülőkor az a kor, amikor a fiatalok mindent túlzottan kritizálnak az idősebb generáción. Elvégre ők mindent jobban tudnak, messzebb látnak, gyorsabbak, ügyesebbek, nincs szükségük a visszatartó erőkre, azokra, akik gátolják őket szárnyalásukban, kibontakozásukban. Nehezen értik meg, hogy tényleg szükségük van az idősebbek bölcs vezetésére, a józan gondolkodásra, az évek hoszszú során összegyűjtött tapasztalatokra. Ha ezt a két nézetet sikerül összebékíteni, akkor nyert ügye van. Ha a fiatal tesz egy lépést abba az irányba, hogy nem minden rossz, ami régi, ha felfogja, hogy sokat, sőt rengeteget lehet tanulni mások tapasztalatából, s nem kell feltétlenül mindent újra elölről kezdeni, hanem a mások által kitaposott ösvényen is lehet haladni, ezzel rengeteg energiát és fáradságot takarít meg.

Ezt kellene valamilyen módon elmagyaráznia a lányának, hogy megértse, és tényleg észhez térhessen. Rá kell döbbennie arra, hogy a most jópofának tűnő szemtelenséggel nem sokáig lesz a nyerők között, előbb-utóbb sok kellemetlensége származhat majd belőle, olyanok is, amik hosszú távra szólnak. Neki sem lesz majd mindegy, hogy a környezete hogyan fogadja el, mennyire becsülik majd meg, mennyire bíznak majd meg benne. Mindig könnyebb annak a helyzete, aki figyelembe tudja venni mások igényeit, tekintettel van másokra, próbálja megérteni embertársai problémáit, viselkedését, reakcióit. Ám ez sem megy egyik napról a másikra. Ezt is gyakorolni, tanulni kell. Nagyon oda kell figyelni a dolgokra, hogy érzékenyen, másokat nem sértve tudjon reagálni az egyes történésekre. A nagybetűs életet is tanulni kell, nem csak a matematikát és más, iskolában oktatott tantárgyat. Ha jól belegondolunk, ez a tantárgy nem is olyan könnyű.

Arra bizonyára már saját tapasztalatából is rájött, hogy a nevelés nem könnyű dolog. Sokszor nagyon meg kell szenvedni minden apró kis változásért, eredményért. Általában bizony nem is a tanulónak van vele sok baja, hanem éppen annak, aki az óhajtott változást el szeretné érni. Nem kell zokon venni azt, a gyermeke megbántja, higgye el, hogy az esetek zömében ez akaratukon kívül történik. Nem is akarják tudatosan bántani a szülőt, csak éppen az események folyása ezt hozza magával, s ilyenné alakul a végeredmény.

Bár sokszor nagyon nehéz, mégis igyekezzen megtartani józan ítélőképességét, nyugalmát, türelmét és határtalan optimizmusát. Merje remélni, hogy lesz ez még jobb is, s hogy nevelése nem hiábavaló. Ha sikerül majd elérnie gyermekén a kellő változást, meglátja, egy-kettőre elfelejti majd a sok problémát, küzdelmet, amit ez a remélt eredmény megkívánt öntől. Úgy lesz vele, mint a szüléssel volt, nagyon megszenvedett, amikor világra kellett hoznia a gyermekét, de hamar el is felejtette a sok fájdalmat, mert mindenért kárpótolta gyermeke mosolya.

Még számtalanszor megismétlődhet az életében, hogy a későbbi siker feledteti majd az előző nehézségeket, s már rossz álmában sem fog előfordulni, hogy mennyi kellemetlenséget és problémát okozott önnek hajdan lánya szemtelensége.

Dr. Hadas Katalin

pszichológus