A szép beszéd színvonalas kassai versenye

Kassa. A Szép magyar beszéd verseny országos fordulóját huszonhetedszer rendezték meg Kassán a Márai Sándor Gimnázium, a Thália Színház Márai Stúdiója és a Magyar Közösségi Ház termeiben. A rendezvényre az ország különböző magyar iskoláiból összesen 27 versenyző érkezett.

Kassa. A Szép magyar beszéd verseny országos fordulóját huszonhetedszer rendezték meg Kassán a Márai Sándor Gimnázium, a Thália Színház Márai Stúdiója és a Magyar Közösségi Ház termeiben. A rendezvényre az ország különböző magyar iskoláiból összesen 27 versenyző érkezett.

A zsűri egyöntetű véleménye szerint az idei év színvonala magasabb volt a tavalyinál. Legnagyobb kihívást a szövegalkotási feladat jelentette, nem annyira stilizációs, mint inkább előadói szempontból.

„A kollégák is megerősítették, hogy a korábbi évek tapasztalatai a visszatérő versenyzők esetében egyre inkább beépülnek a munkájukba és a teljesítményükbe” – mondta Vörös Ferenc, a nyitrai Konstantin Egyetem vendégtanára, az alapiskolás kategória zsűri elnöke.

Vörös Ottó, a pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsésztudományi Karának vendégtanára a középiskolások versenyében szomorúan vette tudomásul a szakmunkásképzős versenyzők számának csökkenését, hiszen a tavalyi négy versenyzőhöz képest idén csak ketten vettek részt az országos döntőben. „Ha így megy tovább, ez a kategória megszünteti önmagát” – véli Vörös Ottó, a zsűri elnöke. A középiskolás versenyzők zömét azonban színvonalasnak és kreatívnak ítélte, hiszen a szemfülesebbek a verseny fordulói között megtartott Grétsy László-előadás egyes elemeit is beépítették saját szövegükbe.

Az első kategória győztese a nagymácsédi Horváth Réka lett, őt követte másodikként Földes Titanilla Ekecsről, és harmadikként Salgó Viktória Udvardról. A zsűri dicséretében részesült a losonci Cserép Tímea és a buzitai Rakacky Rita. A középiskolásoknál a pálmát Morovics Erzsébet vitte el (Ógyalla), második helyen Kiss Helga, harmadik helyen pedig Simon Júlia végzett, mindketten Dunaszerdahelyről. A szakmunkásképzősök alkotta harmadik kategóriában két versenyző lévén a zsűri nem adta ki az első díjat. Majer Zsoltot (Komárom) második, Vizi Mónikát (Rimaszombat) harmadik hellyel jutalmazták, hogy részt vett a magyar nyelv ápolásáért több mint negyedszázada létrehozott versenyen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?