A nagytakarítás

Hm, meglehetősen kis teret hagytál magadnak a mozgásra. Sok a pókháló és előnytelen a megvilágítás. Jól érzed itt magad? Hogyan tudsz ilyen belső térben élni? Milyen kényelmetlen lehet a pihenőhelyed, hiszen telis-tele van tüskékkel, rajzszögekkel… Ki szórta ezeket ide? Te magad? Miért? Szükséged van rájuk? Vagy úgy… ezek a te lelkifurdalásaid. Segíthetek kiszedni őket? Nézd csak, itt egy üres edény, tegyük ebbe mindet és rakjuk jól látható helyre. ĺgy ni, itt a szoba közepén, a szőnyegen pont jó helyen vannak. Ez az! Dőlj hátra, pihenj… Szükséged van a megérdemelt nyugalomra. Látod mennyivel kényelmesebb így?

Az állólámpád fénye olyan helyre vezeti a szemem, mely szobádnak nem a legelőnyösebb részlete…, ez egy stílusban ide nem illő bútordarab. Egy kredenc, amelynek fiókjaiból festett álarcok és színpadi jelmezek bukkannak elő… Jé, erre ráismerek…, ezt használtad, amikor utoljára beszélgettünk! Miért?

MIÉRT VAN RÁ SZÜKSÉGED?

Sosem bántottalak, mi ellen védekezel? Tudod mit? Tegyük ezeket is ide a szoba közepébe, a lelkifurdalások mellé. Csak óvatosan, el ne bukjunk a sokféle maszkban.

S ha már itt tartunk, a fényt irányítsuk a szobád előnyösebb részeire… Lássuk csak, mi van itt még? Igen, ez egy asztal. Erős. Stabil lábakon álló klasszikus darab. Bármilyen nagy terhelést elbír. Te mire használod? Ó, ne mondd, hogy mérleg súlyokat tartasz rajta… Minek ez neked?! Mármint nem az asztal, hanem ami rajta van. Mást is tehetnél oda, például egy porcelán vázát, benne virágokkal, hiszen fogékony vagy a szépség iránt… vagy a könyveidből néhányat, hiszen annyira fontos számodra a tudás. Ehelyett telepakolod sértődésekkel és régi, használhatatlan emlékekkel, melyek csak arra valók, hogy földhöz nyomjanak téged a súlyukkal… Tapasztalat, azt mondod…, de csupa rossz?! Hol vannak a jók? Elrejtve a mögött a térelválasztó függöny mögött? Kérlek, kérlek, vegyük le azt a függönyt…, mennyivel nagyobb így a hely, s lám, előkerült egy egész alakos tükör is…

NE FORDĺTSD EL A FEJED,

hiszen szép vagy. Szép vagy, hidd el, nekem így vagy szép. Még sosem láttad magad, csak gömbtükörben? Akkor nem csoda, ha folyton melléfogtál, ez a tükör igazságos, nem hazudik, nem szépít és nem csúfít. Azt mondod, elfelejtett kincseidre bukkantál? Lehet. Örülök az örömödnek. Talán mégsem volt kár megbíznod bennem. Gyere, hoztam neked egy lámpást, tegyük arra az erős asztalra, melyet az előbb megszabadítottunk a mérlegsúlyoktól. Azokat is tegyük oda, a többi lom mellé a szoba közepére. Milyen szívmelengető, a-hogyan szétárad a fény a szobában. ĺgy már más a hangulatod is, igaz? Voltaképpen egész kellemes itt nálad… Látod-látod, van neked kincsed is, de még mennyi…

Jaj, csak most tűnt fel, hogy a fotelokat a szoba belsejének háttal forgattad… azért, hogy jobban hihess a magányodban? Hogy még kevésbé legyen kedve bárkinek is leülni rá? Nem rossz ötlet, bár nekem akad jobb is.

Forgassuk vissza őket úgy, hogy láss engem. Ha akarsz, ülj ide mellém. Vagy szembe velem.

AHOGY JOBB NEKED.

Tudod mi tűnt fel még? Miért van rács az ablakodon? Nem szereted a szabadságot? Pedig az egyszerű és szép. Csak hinned kell benne. Hogy szabad vagy. És ember vagy te is. Önmagadnak vagy szabad, én nem adhatom vissza neked a szabadságodat. De ha akarod, leveheted azokat a csúf rácsokat, úgy-úgy! Árad be a külvilágból a fény és a friss levegő… Igen egy virágoskertre látsz rá az ablakból. Hogy eddig sosem vetted észre? Milyen kár, ezért az elvesztegetett időért, igaz? Még élsz. Amíg élsz soha sincs későn.

Hol tartod a táplálékod? A kamrában? Nézzük csak…, hiszen ezek könyvek. Táplálkozhat belőle a szelleme, de a lelked éhezik… és nem is itt a helyük, tegyük őket oda, ahol szem előtt vannak és ahol könnyen hozzáférhetővé válnak számodra… Sose rejtegesd a tudásod, hiszen az is nagy érték… Itt a könyvespolc… igen, ide tegyük. A kamrában igazi táplálékot tároljál, ami sokáig eláll, épülsz belőle és amitől tényleg éltre kel a lelked. Hogy mit? Nos, ezt neked kell érezned, talán szeretet, tiszteletet, megbecsülést, önbizalmat. És nyissuk össze a kamrát is a szobáddal. Ne félj, nem lesz útban a tartalma, csak könnyebben elérhetővé válik, így jobban fog hasznosulni benned a szellemi táplálék is.

Az ujjam azonban beleakadt néhány pókhálóba és elég nagy por is van itt a sarokban… ez az a hely, ahol már rég nem jártál… megijedtél valamitől? Hogy itt tartod a rémeidet? Ó, azok mindenkinek vannak. Persze nekem is. Ha egyszer eljössz hozzám vendégségbe és érdekelnek, megmutatom őket. Az enyémek már jól idomítottak. Azért ez nem volt mindig így. Ne félj te sem a sajátjaidtól, kérlek… csak addig okoznak rettegést és kínt, amíg az ember egyszer csak össze nem szedi a bátorságát, hogy megismerje Őket. Utána olyan

HÁZI KEDVENCEKKÉ SZELĺDÜLNEK,

mint a macska vagy a kutya. Szelídek és arra jók, hogy ősi mivoltunkra emlékeztessenek bennünket.

Szemügyre vettünk hát mindent. Egy csomó felesleges holmi van a szoba közepén. Kérlek, ajándékozd nekem, hogy vigyem ki őket az ócska piacra, mások talán tudnak velük, pontosabban, még nem tudnak nélkülük élni. Hogy érzed magad? Jobban? Örülök neki. Látod-látod. Talán mégiscsak szükség van néha egy-egy jó barátra, akinek a segítségével kitakaríthatsz magadnál, és megfelelő helyre pakolhatod a dolgaidat. De elszaladt az idő! Mennem kell haza, hiszen én is meglehetősen rendetlen vagyok…