A komáromi gimnazisták sikere

Immár tizenegyedik alkalommal rendezték meg a szekszárdi Garay János Gimnáziumban azt a színvonalas földrajzversenyt, melynek idén mi is résztvevői lehettünk.

Az iskola már hosszú évek óta ad otthont ennek a megmérettetésnek, amelyet Kőrösi Csoma Sándor erdélyi származású utazó neve fémjelez. A hagyományokhoz híven idén ismét egy magyarlakta térséggel ismerkedhettünk meg. Erdély után most Szerbia-Montenegró került sorra. A döntőt természetesen megelőzte egy selejtező, melyre 96 diák küldte be megoldásait. E munkák alapján választotta ki a zsűri a legtöbb pontszámot elért 25 versenyzőt.

Feladatunk ezúttal sem volt egyszerű, felkészülésünket megnehezítette, hogy a közelmúlt történései erősen rányomták bélyegüket az ország gazdasági és kulturális fejlődésére, s megfelelő irodalom hiányában több akadályba ütköztünk. Természetesen felkészítő tanárunk mindenben segítségünkre volt. A résztvevők jelentős hányada a Vajdaságból érkezett, esélyeinket ezáltal is csökkenni láttuk.

A versenyre döntője több fordulóból állt. A szervezők próbálták mind változatosabbá, érdekesebbé tenni a versenyt, ezért a tavalyihoz képest több pontban is változtattak. Délelőtt mindenkinek lehetősége nyílt arra, hogy bizonyítson, mivel zömében írásbeli feladatokat kaptunk. Szellemi totóval indítottunk, ezt követte a dia- és képfelismerés. A négy forduló összeredménye volt a döntő, hiszen az határozta meg a továbbjutást. Hét diák jutott a délutáni fordulóba, illetve még egy versenyző vigaszágon. Ehhez azonban az ún. rapid feladatokban kellett kiemelkedően teljesítenie.

A második fordulóban előadókészségünk került előtérbe, hiszen a Tipp-mix, illetve a villámkérdések után egy idegenvezetés várt ránk. Vajdaság, Montenegró, Szerbia, valamint Koszovó előre meghatározott területein kellett körbekalauzolnunk képzeletbeli utasainkat úgy, hogy az minél tényszerűbb és érdekesebb legyen. Már csak az eredményhirdetés volt hátra, ami viszont semmi meglepőt nem hozott, mivel a táblán ki-ki nyomon követhette az állást.

Mint kiderült, többnapos felkészülésünk nem volt hiábavaló, hiszen a harmadik és a nyolcadik helyet tudhattuk magunkénak az eseménydús fordulók végeztével. Figyelembe véve az erős mezőnyt és a mindvégig kiegyenlített küzdelmet teljes mértékben elégedettek voltunk teljesítményünkkel.

E verseny során felbecsülhetetlen értékű tapasztalatokra és tudásanyagra tettünk szert, melyet a jövőben bizonyosan kamatoztatni tudunk későbbi tanulmányaink során; mindemellett rengeteg értékes emberrel ismerkedhettünk meg és köthettünk barátságot. Azalatt a két nap alatt remekül éreztük magunkat, így biztosra vehető, hogy Szekszárd és az ott eltöltött idő kitörölhetetlenül bevésődik emlékezetünkbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?