A halasztást a törvény nem teszi lehetővé

Jelige: Félelem. Fiam most szeptemberben kezdte meg az iskolát, most töltötte be hetedik életévét. Vékony testalkatú, törékeny gyermek, féltem őt, helyt tud-e majd állni az alapiskolában. Meg szeretném kérdezni, van-e arra mód, hogy pár hét után, ha nem bírja a tempót, még egy évre visszamenjen az óvodába.

Jelige: Félelem. Fiam most szeptemberben kezdte meg az iskolát, most töltötte be hetedik életévét. Vékony testalkatú, törékeny gyermek, féltem őt, helyt tud-e majd állni az alapiskolában. Meg szeretném kérdezni, van-e arra mód, hogy pár hét után, ha nem bírja a tempót, még egy évre visszamenjen az óvodába. Még nagyon játékos, nem tud sokáig egy helyben ülni, bár már iskolaérettnek találta őt a pszichológus.

Ha fia augusztus 31-ig betöltötte hetedik életévét, akkor már nincs mód arra, hogy még egy év halasztást kapjon. Azok a gyerekek, akik elmúltak 6 évesek, de még nem töltötték be a hetedik életévüket szeptember elsejéig, azok az adott iskolai évben december végéig még kaphatnak utólagos halasztást. Mivel az ön fia már elmúlt hét éves, ez azt jelenti, hogy volt már egy év halasztása, s még egy év halasztást a törvény nem tesz lehetővé.

Ha annyira törékeny, vékony testalkatú a gyermeke, akkor az iskolai tanítás után egy kis időt szánjanak pihenésre: feküdjön le a gyerek, s ha nem tud elaludni, hallgasson halk, nyugtató zenét, vagy mesét. Az alvás után még egy kis aktív pihenést is beiktathatnak, biciklizhet, vagy futkározhat egy kicsit, mozogjon, hogy teljesen felébredjen. Tanulni se úgy tanuljanak, hogy megállás nélkül egész délután, hanem rövidebb, hosszabb szüneteket iktassanak be. Közben egyen és igyon is a gyerek, ne legyen se éhes, se szomjas, elegendő vitamin jusson a szervezetébe, mert ezeknek mind szerepük van az összpontosításnál. Ha éhes, vagy szomjas a gyerek, akkor nem az fogja érdekelni, hogy mennyi kettő meg három, hanem az, hogy de jó is lenne ezt, vagy azt enni és inni. Elterelődik a figyelme a tanulásról, s csak saját szükségleteivel fog törődni.

Az nem baj, hogy még játékos a gyermeke, nem kell tőle teljesen megvonni a játékot csak azért, mert már iskolába megy, hanem okosan kell beosztani a délutánt, hogy tanulásra is, meg játszásra is jusson ideje. Meg kell vele beszélni, hogy ha jól odafigyel, amikor tanulnak, akkor rövidebb idő is elegendő lesz arra, hogy elkészüljön a házi feladattal, ha viszont csak feleslegesen húzza az időt, s nem figyel oda a megtanulandóra, akkor lehet, hogy végkép nem marad ideje a játszásra. Tőle függ, hogy mennyi ideje marad játszani.

Az első heteket használja fel arra, hogy felmérje, mekkora a gyermeke teherbírása. Ha ezt tudni fogja, készíthetnek otthoni órarendet is, hogy minél jobban ki tudják használni a délutánt. Az otthoni órarendnek az az előnye, hogy keretet ad az otthoni munkához, s aktív munkára sarkallja a gyereket. Az egyes otthoni foglalkozások eleinte ne legyenek hoszszabbak tizenöt-húsz percnél, ez az az időmennyiség, amit effektíven képes kihasználni a gyerek, ami alatt még nem fárad el a keze az írásban, vagy figyelmesen tud olvasni, számolni.

Ügyeljen arra, hogy saját szorongásait, félelmét ne vetítse ki a gyerekre, mert akkor biztosan nem fogja bírni az iskolát. Ne azt mondogassa neki, hogy milyen gyenge és törékeny, hanem azt, hogy biztosan neki is jól fog menni a tanulás, ha közben elegendő időt pihenhet, játszhat. Minden egyes elért kis sikerért dicsérje meg, együtt örüljenek annak, hogy ez ilyen jól ment. Bátorítsa őt, hogy biztosan képes lesz rá, hogy a többiekkel együtt haladjon a tanulásban. Ha a gyerek sok pozitív visszajelzést és bátorítást kap, ő maga is hinni kezd majd saját képességeiben, s ez fog tükröződni az iskolai előmenetelében is.

Ha viszont betegesen gyenge testalkatú, annyira törékeny, hogy semmilyen megterhelést nem bír el, s állandó betegségekkel küzd e miatt, akkor orvoshoz kell segítségért fordulni. Ha nagyon sok órát hiányozna különféle megbetegedések miatt, akkor létezik egy olyan megoldás, hogy felmentik a gyereket az iskolába való járás alól, ahová csak bizonyos időközökben járna be, s közben otthon tanulna. Ha iskolába megy, akkor lefeleltetik, s megkapja az új feladatokat. Ezzel a lehetőséggel csak nagyon komoly megbetegedéseknél élnek az orvosok, remélem, hogy az ön fia ettől sokkal egészségesebb.

Ha a pszichológus kolléga iskolaérettnek találta a kisfiát, akkor biztosan képes lesz elsajátítani az első osztály tananyagát. Problémák, kis zökkenők biztosan adódnak majd az év folyamán, de remélhetőleg szorgalommal, odafigyeléssel, törődéssel ezeket képesek lesznek legyőzni. S ha így lesz, mindketten örülni fognak a sikernek, s annak, hogy mégis képesek voltak megbirkózni a feladatokkal.

Ha tudatában vannak annak, hogy minden kezdet nehéz, akkor nem roppannak össze, ha szembe találják magukat az első nehézségekkel. Nem a kibúvókat fogják keresni, hanem annak a módját, hogy hogyan tudnák ezeket a nehézségeket legyőzni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?