A gimnázium újabb földrajzsikerei

Iskolánk, a komáromi Selye János gimnázium diákjai idén is bekapcsolódtak a középiskolások számára minden évben megrendezett földrajzi olimpiába. A verseny igencsak összetett szerkezetű, érdekessége, hogy az egyetlen tanulmányi olimpia, melyben a kutatómunka legalább olyan fontos szerepet játszik, mint a tárgyilagos tudás.

Mindnyájan a verseny eredményes megoldói lettekA szerző felvételeElőzetesen egy nagy terjedelmű, aktuális földrajzi, politikai, környezetvédelmi problémát vagy Szlovákia jellegzetességeit tárgyaló részletes munkát kell összeállítanunk. Feladatunkat megnehezíti, hogy e több hónapig készülő munkákat szlovák nyelven kell elkészítenünk, melyben természetesen tudományos stílusban kell megfogalmazni gondolatainkat. A zsűri elbírálása alapján maximálisan 70 pontot kaphatunk erre a feladatra, melyben értékelik munkáink alaposságát, egyediségét és aktualitását is. A verseny második részét a 30 pontos tesztek megírása alkotja a kerületi fordulók helyszínein. A feladatsorok rendkívül igényesen vannak felépítve, érintik a középiskolákban és kitartó szorgalommal megszerezhető elméleti földrajztudás minden területét. Az utolsó megpróbáltatást a munkák megvédése képezi, melynél szintén szlovák nyelven kell azokat prezentálnunk, s az esetlegesen felmerült hiányosságokról számot adnunk.

Az Aranyosmaróton megrendezett kerületi fordulóban gimnáziumunk nyolc diákkal képviseltette magát. Mindnyájan a verseny eredményes megoldói lettünk, s hazahozhattuk a 4. és az 1. helyezést is.

Az A kategóriában a 4. helyen újoncként Lovász Péter (1. D) végzett, a Nyitrai kerület 1. helyét pedig Kovács Orsolya (2. C) hozhatta haza, alaposan megjavítva tavalyi 6. helyezését. Ugyanitt a következő diákok képviselték még gimnáziumunkat: Patócs Marianna (3. C), Fülöp Enikő (2. D), Pakši Julianna (2. D), Baranyai Ágnes (2. D); a B kategóriában Buček Tímea (2. B) és Muszela Nikolett (3. C) versenyeztek.

Bár az eredmények magukért beszélnek, fontos megemlítenünk azt is, hogy iskolánkat képviselte a legtöbb versenyző az egész kerületben, ahol már csak két magyar gimnázium volt jelen, hiszen egyenlő feltételekről (pl. magyar nyelven elkészített feladatsorok) továbbra sem beszélhetünk!

Kategóriánként a kerületek legjobbjai (16x4 tanuló) mérték össze tudásukat, sőt kreativitásukat is, itt már ugyanis a munkák megvédésének nagy részét színvonalas Power-Point bemutatók kísérték. A versenyen angol nyelvű feladatlapok kitöltésére is sort kerítettek, hiszen a nemzetközi forduló végig e nyelven folyik majd. A megmérettetés a következő eredménnyel zárult: Kovács Orsolya eredményes megoldóként (és egyetlen magyarként) a 4–5. megosztott helyen végzett. Munkáját Ausztrália leggyorsabban fejlődő tagállamáról, Queenslandről készítette olyan alapossággal, amely a zsűri külön elismerését is kivívta.

A szerző a Selye János gimnázium földrajztanára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?