A cél: bizonyítvány mint garancia

De ennek az első, mintegy bemutatkozásnak szánt mondatnak van egy érdekes folytatása: „Aki ezt a szabályt nem tartja be, el kell, hogy búcsúzzunk tőle, mert a többi gyerek miatt nem engedhetjük meg magunknak, hogy az osztályban tartsuk.” No ez az, ami már nem olyan természetes, különösen a mai fejkvótás világban, amikor még a gimnáziumok is boldog-boldogtalant felvesznek, csak hogy meglegyen a diáklétszám és a fejpénz. Ráadásul ezt egy szakmunkásképző igazgatója mondja. Igaz, hogy a leendő pincéreket, szakácsokat, cukrászokat, henteseket, fodrászokat, autószerelőket és villamos műszerészeket felkészítő Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskola mellett az idei évtől ötéves hotelakadémiai és kétéves idegenforgalmi szakosító is működik, de a növendékek zömét a tanoncok alkotják.

Rémes ez az emberanyag

És éppen ők azok, akikről más iskolákban már annyi elkeseredett pedagógust hallottam sóhajtozni: rémes ez az emberanyag, nagyon nehéz vele boldogulni, olyanok ezek a gyerekek, mint a vadak. Vida Aranka nem sóhajtozik, hanem ezt mondja: „Az egyik legproblémásabb, nagyhangú, csúnya beszédű, már leérettségizett gyerekünk benyitott az osztályba, ahol éppen órám volt. Elnézést, mondta, amikor meglátott, és halkan becsukta az ajtót. Ezt tartom eredménynek, nem azt, amit az inspektorok követelnek. Hogy a gyerek tudja, hogy zavart, és ezért udvariasan bocsánatot kér.”

Kérdésemre, hogyan lehet ezt a magatartást elérni, az igazgatónő ismét egy hármasszabályt mond, de ez a pedagógusokra vonatkozik: „Először is szeretni kell a gyereket, másodszor következetesnek és igazságosnak kell lenni, harmadszor szigorúnak, de ez legyen a sorrend.” Szép szavak, de mi van mögöttük? Kiderül, hogy természetes dolgok, illetve olyanok, amelyeknek természetesnek kellene lenniük, de szinte naponta tapasztalhatjuk, hogy sok helyen nem azok. Apróságok, ha úgy tetszik, de egy francia mondás szerint épp az apróságokban van elrejtve a lényeg. „Ha ügyeletes vagyok, ha nem, rászólok a gyerekre, ha látom, hogy valami helytelent tesz vagy mond. Ez hosszú távon kifizetődik, mert a gyerek megszokja, hogy figyelnek rá, tehát nem engedhet meg magának bármit. Volt egy trágár beszédű, nagyon problémás tanulónk. Egy év alatt aranyos, kedves gyerek lett belőle. Pedig nem csináltunk semmit, csak odafigyeltünk rá. Sokat beszélgettünk vele, és mindig rászóltunk, ha csúnyán beszélt. Sok problémásnak elkönyvelt gyerekkel valóságos csodát tesz az odafigyelés. Otthon különböző okok miatt nem kapja meg, de nálunk igen.”

Minimális a rongálás

Úgy látszik, ennek az odafigyelésnek az az eredménye, hogy az iskolában minimális a rongálás. „Nem mondom, hogy időnként nem fordul elő ilyesmi, de szerencsére ritkán. Elmondhatom, hogy minden rosszban van valami jó, mert legutoljára, amikor ilyen eset történt, még mielőtt észrevettük volna, önként jelentkezett a tettes. Ott állt, szegény, már ki tudja, mióta az iroda előtt, mert aznap sok dolgom volt, rám várt, hogy megmondja, ő törte be az ablakot. Anynyira örültem a karakán őszinteségének, hogy el is felejtettem bosszankodni a kár miatt.” Még nem is olyan régen elképedt és felháborodott az ember, ha azt hallotta, hogy valamelyik iskolában a pedagógusok tíz hónapra kapnak munkaszerződést, hogy ne kelljen nekik bért fizetni a nyári vakáció alatt. Mára már megszoktuk, tudomásul vettük, hogy ez van, de szemérmesen hallgatunk róla. Pedig érdemes lenne foglalkozni azzal, hogy mi minden történik ezen a téren, különösen a magániskolákban. Az utóbbiakban nem számít ritkaságnak, hogy a minimálbér mellé zsebbe kapja a dolgozó a többit, aztán, ha ne adj` isten megbetegszik, jönnek a problémák. Van olyan munkáltató, aki papíron ugyan megadja az állami bértarifa szerint járó összeget, de abból ilyen-olyan ürüggyel levon egy-két ezrest.

Rossz hírű magániskolák

„Ilyet nem lennék képes megtenni, nem tudnék a kollégák szemébe nézni. Nálunk papíron, számlán van minden, bármikor ellenőrizhető. Számomra természetes, hogy a tanerőket július elsejétől veszem fel.” Pedig ez az iskola sem gazdagabb az átlagnál, a növendékek nem fizetnek tandíjat. „Huszonnégy pedagógusunk van, arra törekszem, hogy főállásúak legyenek, mert a külsős csak befut, letanítja az óráját, és már rohan is tovább” – mondja az igazgatónő.

Úgy tűnik, hogy ezt a nagyon céltudatos, energikus asszonyt semmi sem tudja kihozni a sodrából. De kiderül, hogy igen: „Nagyon dühít, hogy olyan rossz híre van nálunk a magániskoláknak. Egy iskola színvonala nem attól függ, hogy állami vagy magánkézben van, hanem attól, hogy milyenek az ott tanító pedagógusok. És egy magániskolának nagyobb a lehetősége megválogatni a pedagógusokat, mint az államinak. Nekem álmom egy olyan magániskola, mint amilyenek Nyugaton vannak, hogy oda bekerülni jelent valamit. Arról, aki elvégzi, tudják a szakmában, hogy megbízható tudással rendelkezik, nyugodtan fel lehet venni. Egy ilyen iskola bizonyítványa garanciát jelent. Ezt szeretnénk elérni, ezen dolgozunk. Mert ma már a munkáltatók kezdik megnézni, melyik iskolában szerezte a bizonyítványát a felvételre jelentkező.”