Érettségi találkozókkal, visszaemlékezésekkel, könyvkeresztelővel és tartalmas kultúrműsorral emlékeztek a közelmúltban a Galántai Kodály Zoltán Gimnázium megalakulásának 55. évfordulójára. Az ünnepség résztvevőinek egy részét azok az öregdiákok tették ki, akik 1958-ban a XI. A és a XI. B osztályban elsőként érettségiztek az akkor még tizenegy éves iskolának nevezett intézményben, és most 50. érettségi találkozójukat tartották. A XI. B. osztályfőnöke, Papp Endre valószínűleg a legidősebb résztvevőként volt jelen a megemlékezésen. A fél évszázada érettségizők mellett 45. érettségi találkozót tartott az 1962–63-as évben érettségiző III. A. osztály és az 1976–77-ben érettségiző IV. C osztály is. Az említett osztályokon, valamint a tanárokon kívül részese volt az ünnepségnek az a hatvanegynéhány volt diák is, akik szerzőként vettek részt a Gimnázium Mátyusföld Központjában 2. címmel megjelent kiadvány elkészítésében. A gimnázium igazgatósága és szülői munkaközössége kiadásában megjelent könyv első kötetét az 50. évforduló alkalmából adták ki. Mindkét kötetet Pukkai László szerkesztette. Aki beleolvas az előbb említett könyvbe, láthatja, hogy a galántai magyar gimnáziumban olyan útravalót kaptak a diákok, amivel nemcsak a tudományok terén, hanem a magyarság megtartásáért folytatott küzdelemben is megállták-megállják a helyüket. Marsal János jelenlegi igazgató, aki szintén ebben az iskolában érettségizett, felesége és gyerekei is ide jártak, ünnepi beszédében is megjegyezte, a mostani diákok között alig akad olyan, akinek a szülei, rokonai, közeli ismerősei ne jártak volna ebbe az iskolába. Sőt több olyan család van, amelyből már a harmadik generáció koptatja ennek az oktatási intézménynek a padjait.
A statisztikai adatok is sokatmondóak: az 55 esztendő alatt 160 osztályban 4432 diák érettségizett, és 110 tanár tanított. Jelenleg az iskolának 408 diákja van, 7 osztály a nyolcéves, 8 osztály pedig a négyéves gimnáziumban. Hogy az ifjú generáció is méltóan folytatja a nagy elődök által megkezdett utat, azt az is bizonyítja, hogy az ünnepségen Marsal János igazgató négy olyan diáknak is elismerő oklevelet adott át, akik az utóbbi években öregbítették-öregbítik az iskola hírnevét. Estélyi István és Herencsár Albert matematikaversenyeken, Fugli Csilla és Bondor Orsolya a sportban ért el nemzetközi sikereket.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.