Már jobban van a feltehetően túladagolás miatt kórházba került Demi Lovato

Demi Lovato
Los Angeles |

Magához tért Demi Lovato amerikai popsztár, akit kedden feltehetően túladagolás miatt szállítottak egy Los Angeles-i kórházba.

A 25 éves énekesnő, akinek korábban is voltak problémái alkohol- és drogfüggősége miatt, a People magazin értesülése szerint "rendben van, állapota stabil".

 "Demi megához tért, a családja vele van, és köszönetüket küldik azoknak, akik szeretik, imádkoznak érte és támogatják" - idézte a variety.com Lovato szóvivőjének közleményét.

A TMZ.com celebportál hatósági jelentésekre hivatkozva közölte, hogy Lovatót öntudatlan állapotban találták meg otthonában, és az orvosok Narcannal kezelték, amelyet feltételezett opiát- vagy gyógyszertúladagolás esetén alkalmaznak.

Lovato legutóbbi, júniusban megjelent dalában arról énekel, hogy ismét visszaesett:

"Nem vagyok józan többé".

Az egykori televíziós gyereksztár egy 2017-ben készült YouTube-dokumentumfilmben nyíltan beszélt korábbi alkoholizmusáról, étkezési zavarairól, és elárulta, hogy 17 évesen fogyasztott először kokaint. 18 évesen vett részt az első elvonókúráján, amikor megállapították, hogy bipoláris rendellenességben szenved.

Lovatónak mintegy 69 millió követője van az Instagramon. Jelenleg éppen egy amerikai turné közepén jár, csütörtökön Atlantic Cityben kellett volna fellépnie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?