Szlovákiában vagy Magyarországon számíthatunk kedvezőbb nyugdíjra?

nyugdíj

A dolgos évek elmúltával bizony a legtöbb ember életében eljönnek a már –jobb esetben- gondtalanabb évek vagyis a nyugdíjas kor. Van, aki nagyon várja ezt az időszakot, de persze olyan is van, aki nem, hiszen az évtizedek alatt már megszokott egy rutint, megszokta, hogy mivel és hogyan telnek a napjai.

A nyugdíjas időszak viszont merőben más a korábbiakhoz képest, hiszen itt általában nem kell bejárni naponta dolgozni a munkahelyre. Sok nyugdíjasnak viszont pont ez okoz gondot, hogy mivel foglalja el magát? Szokták mondani, hogy ebbe is bele kell tanulni azért, hogy nem csak egészségben, hanem mentálisan is problémák nélkül teljenek ezek az évek.

Persze a nyugdíjas évek egyik kardinális pontja maga a nyugdíj és annak mennyisége. Összességében elmondható, hogy Európában hatalmas különbségek vannak nyugat és kelet között, egészen pontosan a nyugati és keleti országok között. Nem kell sokat keresgélni hozzá, hogy ezt össze tudjuk hasonlítani.

Például, Spanyolországban 2021-ben az átlag nyugdíj majdnem elérte az 1000 eurót. Ezzel szemben Európának ezen részén, ahol mi élünk Szlovákiában szintén 2021-ben az átlagos nyugdíj mértéke több mint 500 euro volt. Ezzel szemben Magyarországon mindössze 430-440 euro. Persze az is nagy különbség, hogy az említett két országban a nyugdíjasok euroban kapják a havi nyugdíjukat, míg Magyarországon forintban. Ebből egyértelműen látszik, hogy a két kelet-közép európai országot összehasonlítva a szlovák nyugdíjasok többet kapnak átlagban.

Hogyan működik a jelenlegi nyugdíjrendszer?

A mai nyugdíjrendszer az úgynevezett felosztó-kirovó rendszer, amelynek alapvetően az a lényege, hogy a még aktívan dolgozó emberek keresetéből vonják le azt a járulékot, amit a közös nyugdíj kasszába fizetnek be. Ergo, a keresők fizetik a nyugdíjasok nyugdíját.

Ebből következik logikusan, hogy hosszútávon kardinális kérdés az aktív korú keresők számának az alakulása. Egészen egyszerűen, ha egyre kevesebb a kereső, akkor ki lesz az, aki kitermeli majd a nyugdíjakat? Ez a mostani rendszer sarokponja, ugyanis a legtöbb európai országban elöregszenek a társadalmak, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy egyre kevesebb aktív korúnak kell eltartani egyre több nyugdíjas korút.

Ez egy több tényezős egyenlet, hogy miért is alakult így. Egyrészről, köszönhetően az egészségügynek, ma már sokkal tovább élnek az emberek, mint a korábbi évtizedekben vagy évszázadokban, vagyis az államnak sokkal tovább kell egy nyugdíjas után fizetnie a nyugdíjat. Másrészről, megfigyelhető az a trend is, hogy nagyon sok országban a párok csak egy gyermeket vállalnak vagy egyre több az olyan pár, akik egyáltalán nem vállalnak gyermeket, aminek az a következménye, hogy sokkal kevesebb gyermek születik, mint korábban.

Mi lehet a megoldás?

Pontosan ebből következik, hogy ma már nem elég a majdani állami nyugdíjra várni, hiszen az több mint valószínű, hogy nem lesz elég a megélhetésünkre. Ezért előre kell gondolkodni és időben el kell kezdeni gondoskodni arról, hogy ne legyenek anyagi gondjaink a nyugdíjas évinkben.

Ma már rengeteg féle nyugdíj előtakarékossági forma létezik. Ebből következik, hogy mindenkinek magának kell eldönteni, hogy melyik a számára legmegfelelőbb. A bőség zavarában szenvedünk, de fontos tudni, hogy mit is szeretnénk elérni. Bármelyik megoldást is választjuk mindenképpen hosszútávon kell gondolkodnunk és lehetőleg minél előbb kezdeni.

Ahhoz, hogy a számunkra legmegfelelőbb formát válasszuk ki érdemes átgondolni, hogy mekkora összeget tudunk félretenni és milyen gyakran. Emellett át kell gondolni, hogy mennyire szeretünk kockázatot vállalni, pontosan mennyi ideig tudunk félretenni vagyis még hány év van hátra a nyugdíjig, illetve azt is, hogy mennyi időnk és energiánk van arra, hogy a megtakarításainkkal foglalkozzunk. Ezek tudatában már sokkal könnyebb választani.

Milyen nyugdíj előtakarékossági formák léteznek ma Magyarországon?

Napjainkban 3 olyan nyugdíj célú előtakarékossági forma létezik, amelyek nem csak megtakarítási formák, hanem az állam is támogatja őket. Ezek az öngondoskodási formák a következők lehetnek. Az egyik valójában egy pénztári konstrukció, az önkéntes nyugdíjpénztár. A másik az úgynevezett nyugdíj-előtakarékossági számla és a harmadik fajta tulajdonképpen egy biztosítás, amelyet nyugdíjbiztosításnak hívnak.

Ezek valójában gyűjtőfogalmakat jelentenek, hiszen ezen kategóriákon belül akár 100 féle lehetőség van.

Mit takarnak pontosan ezek az előtakarékossági formák?

Talán az egyik legfontosabb kérdés, hogy kinek ajánlott és kinek nem ajánlott ez a három fajta megtakarítási forma?

Az önkéntes nyugdíjpénztár elsősorban azoknak ajánlott, akiknek a munkáltatója fizeti be rendszeresen a tagdíjat és már csak olyan 10-12 év van hátra a nyugdíjig. Nem ajánlott abban az esetben, ha nekünk a saját pénzünkből kell fizetni a tagdíjat, illetve akkor, ha több mint 15 év van még hátra a nyugdíjig.

A nyugdíjbiztosítás esetén az a jó, ha minimum olyan 13-15 év van még hátra a nyugdíjig és egy stabil, magas hozamot szeretnénk elérni. Ha viszont kevesebb, mint 10 év van még hátra és inkább az állam által nyújtott megtakarításra támaszkodnánk, akkor viszont egyáltalán nem ajánlott.

A nyugdíj előtakarékossági számlát akkor érdemes választani, ha van tapasztalatunk a befektetések területén és emellett még tudunk is aktívan az értékpapírok kereskedésével foglalkozni. Ebből következik, hogy akkor nem érdemes ezt választani, ha nincs időnk vagy egészen egyszerűen nem akarunk a nyugdíj előtakarékosság menedzselésével foglalkozni, ugyanis ez egy olyan konstrukció, amivel bizony kell törődni.

Milyen hozamokkal lehet számolni?

Az önkéntes nyugdíjpénztár hozama mindig a választott portfóliótól függ vagyis leginkább a magyar állampapírok és a magyar gazdaság teljesítményétől. A nyugdíjbiztosítás hozama annak az eszközalapnak a teljesítményétől, amit választunk. Míg a nyugdíj előtakarékossági számla esetében mi saját magunktól vagyis attól a szaktudástól ahogyan az értékpapírokkal kereskedünk.

És milyen költségekkel?

A nyugdíj előtakarékossági számla költsége mindig a vásárolt befektetési alapok költségeitől függ, ami általában 0,2 és 4% között mozog. A nyugdíjbiztosítás teljes költségmutatója attól függően alakul, hogy milyen időtávról és kockázati szintről beszélünk, de általában 1,5 és 4% közötti. Az önkéntes nyugdíjpénztár teljes költségmutatója 0,9 és 2,5% között szokott alakulni.

Milyen lejárattal?

Mind az önkéntes nyugdíjpénztár, mind pedig a nyugdíj előtakarékossági számla tekintetében a lejárat a tényleges nyugdíjazás idejével egyezik meg, de minimum 10 évnek kell lennie, előbb nem lehet felvenni. A nyugdíjbiztosítás annyiban különbözik az előbbi kettőtől, hogy itt legalább 3 évnek kell eltelnie és emellett halál vagy minimum 40%-os rokkantság esetén is fizet. Ezek mellett persze a lejárat itt is a tényleges nyugdíjazással egyezik meg.

Mind a háromra igaz, hogy évi 20%-os adókedvezmény vehető igénybe, amiben különböznek, az az adókedvezmény maximális mértéke.

Bármelyiket is válasszuk, a lényeg, hogy minél előbb kezdjük el az öngondoskodást, hogy minél gondtalanabbul teljenek a nyugdíjas évek!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?