Már most gondoljunk az iskolakezdésre

<p>Miközben a gyerekek élvezik a szünidő örömeit, sok szülő már most azon töri a fejét, miből fedezi majd az év eleji kiadásokat, s a nyári szünet alatt próbál e célra pénzt félretenni. Számos család számára az iskolalátogatás finanszírozása komoly problémát jelent, ők az államtól részesülhetnek bizonyos támogatásban, melyet augusztus 10-éig igényelhetnek a szociális ügyi hivatalban.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

Szeptemberben a tanköteles gyerekek szüleinek rengeteg kiadással kell számolniuk, de nemcsak iskolakezdéskor, egész évben is költeni kell a gyerekekre, ki kell fizetni az ebédcsekket, szakköröket, pótolni kell bizonyos taneszközöket. Sok család ezt csak óriási nehézségekkel tudja megoldani. A statisztikai mutatók szerint Dél-Szlovákiában élnek a legtöbben anyagi szükséghelyzetben. Ilyen állapotról akkor beszélünk, ha az egy háztartásban élő személyek összbevétele nem haladja meg a létminimum összegét, ami jelenleg egy felnőtt személy esetében 198,09 euró. A közös háztartásban élő további felnőtt személy esetében az összeg 138,19 euró, egy eltartott gyermek esetében pedig 90,42 euró.

Januártól kevesebb

a segély

Az anyagi szükséghelyzetben lévők szociális segélyért folyamodhatnak, mely összege idén januártól 61,6 euró. A támogatást évekig nem valorizálták, és a januári 1,1 eurónyi emelést a rászorulók meg sem érezték, sőt, azóta havonta de facto kevesebbet kapnak. Januártól ugyanis megszüntették az egészségügyi ellátáshoz való hozzájárulást, amely tavaly decemberig 2 euró volt fejenként, és eltörlése egy 4 tagú család számára januártól mínusz 8 eurót jelent havonta. Az alap szociális segélyt ugyan még továbbra is ki lehet egészíteni pár eurónyi lakbér-hozzájárulási támogatással, de a havi rezsiköltségek kifizetése után így is kevés marad a családi kasszában, és sokszor alig futja a tanköteles gyerek tízóraijára, ebédjére, füzetekre, ceruzákra és egyéb segédeszközökre. Ilyen esetben fennáll a gyermek társadalmi kirekesztődésének a veszélye, és ezt elkerülendő az állam hozzájárulhat az étkezési és oktatási költségekhez.

Augusztus 10-ig igényelhető

A támogatást nem közvetlenül a családnak folyósítják, hanem a községi hivatalon, az iskola fenntartóján vagy valamilyen polgári társuláson keresztül lehet kérvényezni, a szociális ügyi hivatal a pénzt nekik adja, s ők a rászoruló gyermekre fordítják. A szülőknek bele kell egyezniük, hogy gyermeküket felvegyék a rászoruló gyermekek listájára. Csak olyan gyermek kerülhet a jegyzékbe, akinek a családja anyagi szükséghelyzetben van és szociális segélyen él, vagy a család összbevétele az utóbbi hat hónapban nem haladta meg a létminimum összegét, illetve akkor is felkerülhet a listára, ha olyan óvodába vagy iskolába jár, ahol az osztálytársak legalább 50 százalékának a családja anyagi szükséghelyzetben van. A támogatást a hónap tizedik napjáig kell kérni a területileg illetékes szociális ügyi hivatalnál, utána pedig a következő iskolaévre augusztus 10-ig kell igényelni. Aki a kérvényt nem adja le határidőre, eleshet az iskolalátogatás költségeire fizethető évi 33,20 eurótól, amelyet félévenként előre folyósítanak.

Hol igényelhető?

Az étkezési és utazási hozzájárulást bármelyik hónapban lehet igényelni, s a jóváhagyástól az iskolaév végéig folyósítják. Kérvényezni egy évben csak egyszer kell. Felülbírálni akkor szokták, ha valakiről kiderül, olyannyira javult a családja anyagi helyzete, hogy már nem jogosult a szociális támogatásra. Az anyagi segítséget igénylő intézmény a listán feltünteti a gyermekek teljes nevét, születési számát és az állandó lakhelyük címét. Mellékelni kell a szülők beleegyező nyilatkozatát, valamint egy igazolást a család összbevételéről. Arról, hogy a szülőknek pontosan milyen dokumentumokat kell benyújtaniuk, az az intézmény – iskola, község, polgári társulás – tájékoztat mindenkit, amelyik a támogatást a gyermek után igényli. Az ügyintézést rendszerint a szociális ügyi hivatalban kell kezdeni, ahol igazolást adnak arról, hogy a család anyagi szükséghelyzetben van és milyen szociális juttatásokban részesül. Ha egy család hivatalosan nem minősül anyagi szükséghelyzetben lévőnek, viszont a tényleges bevétele nagyon kicsi, akkor igazolást kell felmutatni arról, hogy az előző hat hónapban mekkora volt a család jövedelme, meghaladta-e a létminimum összegét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?