Amikor vége az utolsó dalnak is

Jubileumi nagykoncerttel ünnepli fennállásának negyvenedik évfordulóját a Korál zenekar szombaton a Papp László Budapest Sportarénában. Ez alkalomból tettünk fel néhány kérdést a zenészeknek.

A Korál 1975-ben, Koncz Zsuzsa kísérőzenekaraként lépett színre. Balázs Fecó azonban többre vágyott, egy saját repertoárral rendelkező együttesre, amely továbbviszi előző formációja, a Taurus örökségét is. A zenésztársai által képviselt rock az ő lírai vonalával társult, ebből alakult ki a Korál-hangzás.

A zenekar első nagy koncertje 1978. május 1-én a Budai Ifjúsági Parkban volt. Negyven év telt el azóta. A Korál számtalan slágerrel írta be magát a magyar zene történetébe. Nagy részük szövegírója Horváth Attila, az ötödik, láthatatlan tag, ahogy Fecó nevezi őt. A legendás felállás két zenész emigrálása után alakult ki. A frontemberhez és Fischer Lászlóhoz 1980-ban Dorozsmai Péter csatlakozott, Pados István helyére érkezve (Dorozsmai előtt egy rövid ideig Papp Tamás dobolt), 1983-ban Fekete Tibor Samu jött, Scholler Zsoltot váltva. A négy zenész – a két korábbival együtt – szombaton jubileumi arénakoncertet ad, Amikor vége az utolsó dalnak is címmel.

A cím csalóka. Nem búcsúkoncertről van szó, a zenészek remélik, hogy nem ez lesz a Korál utolsó fellépése.

Balázs Fecó – ének, billentyűs hangszerek

Egy ideje tervezünk már nagykoncertet, de az egészségi állapotom eddig nem tette lehetővé. Két évvel ezelőtt kanadai és amerikai turnén vettem részt az ottani magyarok meghívására, s odakint elkezdett rakoncátlankodni a szívem, úgy, ahogyan a kilencvenes évek közepén, amikor meg kellett műteni. A diagnózis szívritmuszavar, s ez a fizikai állapotomban komoly változást idézett elő. Nem bírom a megterhelést. Az orvosok mindent megtettek azért, hogy az idei jubileumot a közönséggel ünnepelhessük.

Engem a Beatles és a Rolling Stones megjelenése, az a bizonyos életérzés térített el a komolyzenétől. A környezetemben sokan óvtak ettől, mondták, ne dőljek be ezeknek a „bitlikeknek”, mert egy-két év múlva senki sem fog emlékezni rájuk. Most, ötven év távlatából tudom, hogy jól döntöttem, nekem ez volt az utam, de akkor a bizonytalanságot választottam. Manapság zenészként még nehezebb talpon maradni. Végleg eltűnt az az életérzés, ami minket előrevitt, s helyére egy kőkemény iparág lépett. Éppen ezért örülök annak, hogy a húszéves fiam nem ezt a szakmát választotta. Erre már nem lehet építeni, nem lehet belőle családot eltartani. Mi szerencsések vagyunk, jókor jó helyen voltunk. Hogy mit hoz a jövő, nem tudom, de szándékomban van az emlékeimet megörökíteni. Hogy milyen formában, csapattal-e vagy egyedül, az majd eldől.

Fischer László – gitár

Mielőtt behívtak katonának, a Beatricében zenéltem. A leszerelésem után visszamentem oda, de nagy változások jöttek, Csuka Mónika távozott. Ekkor hívott Balázs Fecó, gitárost keresett. Igent mondtam neki, mert az irány, a Korál kialakulóban lévő stílusa elnyerte a tetszésemet, ebben több kihívást véltem felfedezni. Életem legjobb szakmai döntését hoztam meg.

Fekete Tibor Samu – basszusgitár

Én is ott voltam már a kezdeteknél, de a közönség soraiban. Rajongtam a Korál zenéjéért. Dorozsmai Péterrel együtt jártam a konzervatóriumba. Kultikus figura volt a hosszú vörös hajával. Egy kertes házban laktunk, Dorozsmai jött hozzánk biciklin. Kérdezte, van-e kedvem a Korálban zenélni. Azt hittem, viccel. Scholler Zsolt akkor távozott. Április végét írtuk, Fecó külföldön volt. Szorongtam, hogy mi lesz, ha meggondolja magát, azt mondja, neki nem ez az ember kell. Fecó az első próbán nagyon laza volt. Elővett egy jegyzetfüzetet, s diktálni kezdte a lekötött koncerteket. Május 1-jén három fellépésünk is volt. Manapság, amikor arról beszélünk, mennyit koncertezünk, mindig felidézzük azokat az időket, amikor átlagban havi hússzor léptünk fel, voltak hónapok, hogy harminc koncertet is adtunk. Az aranykor. Akkortájt mindenkinek jellegzetes viselete volt, amivel a zenei hovatartozását fejezte ki. A mi rajongóink szimatszatyorral, katonai gázálarctáskával az oldalukon jártak, és alfapapucs volt rajtuk. De nemcsak viseletben, lélekben is összetartoztak. Az egy más világ volt.

A szombati koncerten néhány dalban szimfonikus zenekar fog kísérni minket. A vizualitásra is nagy hangsúlyt fektetünk, a nyolcvanas éveket idézzük meg, egyebek mellett többször felbukkan a Budai Ifjúsági Park sziluettje.

Dorozsmai Péter – dob, ütőhangszerek

Én vagyok a legfiatalabb a Korálban, még iskolába jártam, amikor bekerültem az együttesbe. A koncertekre tartva mindig a hátsó ülésen tanultam, gyakran cukkoltak emiatt. Fecó klasszikusba hajló zenei világával könnyen azonosultam. Akkoriban egyszerűbb volt az érvényesülés. Az 1981-es Táncdalfesztiválon harmadik helyezést értünk el a Homok a szélben című dallal. Ez akkora népszerűséget hozott, hogy évekig alig győztünk eleget tenni a koncertmeghívásoknak. A közös zenélés a génjeinkbe ivódott, az életünk jelentős részét együtt töltöttük. Az emlékeket jó újra felidézni, átélni. Ezzel nemcsak a zenekar, hanem a közönsége is így van, ezért a fontos évfordulókat közösen, nagykoncerttel kell megünnepelni.