Aki dolgozik, nem kap támogatást

ÖSSZEFOGLALÓAz üdülésre fordítható 50 eurós állami támogatást a nyugdíjasok évente csak egyszer kaphatják.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az üdülésre fordítható 50 eurós állami támogatást a nyugdíjasok évente csak egyszer kaphatják. Az üdültetés szervezői hangsúlyozzák: a dotáció nem jár alanyi jogon, törvényből eredően nem illet meg mindenkit egyformán, az állam ugyanis nem ad pénzt az összes – több mint egymillió – szlovákiai nyugdíjas üdültetésére. Államilag támogatott rekreációra csak minden 84. nyugalmazott személy juthat el, úgyhogy a Nyugdíjasok Egyesületének, a KOZ-nak és az élelmiszeripari szakszervezetnek akarva-akaratlanul szelektálnia kell. Aki nem tagja egyik szervezetnek sem vagy nincs ott ismerőse, rokona, gyakorlatilag esélye sincs hozzájutni az 50 eurós támogatáshoz – a szervezetek elsősorban saját tagjaikat részesítik előnyben. A nem tag nyugdíjas elméletileg úgy vehet részt a dotált üdülésen, hogy egyenesen a gyógyfürdőkkel veszi fel a kapcsolatot, s megérdeklődi, hogy van-e üres hely az 50 eurós kedvezménnyel nyújtott üdülésre. Kicsi a valószínűsége, hogy szerencsével jár, ugyanis a szervezők általában a teljes kapacitást ki szokták meríteni.

Jelentkezés

a szervezőnél

Az államilag támogatott üdülésre az adott szervezetnél kell jelentkezni, ki kell tölteni a jelentkezési lapot, és csatolni kell hozzá egy becsületbeli nyilatkozatot arról, hogy öregségi, korengedményes vagy szolgálati nyugdíjas, valamint azt, hogy nincs munkaviszonyból, sem vállalkozásból származó jövedelme. Aki ugyanis keresőtevékenységet folytat, s ebből eredően van társadalombiztosítása, nem jogosult az 50 eurós támogatásra. Tavaly januártól a megbízási szerződésre dolgozók is fizetnek járulékot a Szociális Biztosítóba, amit többen nem tudatosítottak, és csalódottan vették tudomásul, hogy bár csak pár hétig vállaltak munkát megbízási szerződésre, máris elestek a kedvezményezett kirándulástól.

Ha olyan házaspár jelentkezik a kirándulásra, hogy csak az egyikük nyugdíjas, vagy járandósága mellett dolgozik, mind a ketten részt vehetnek a rekreáción, de csak a törvényes feltételeket teljesítő személy kap kedvezményt, házastársa 50 euróval többet fizet.

Szakszervezeti kirándulások

Az élelmiszer-ipari szakszervezetnek Árvában saját üdülője van, az Árvai Erdészlak Panzió, és a szociális ügyi minisztériumhoz benyújtott kérvényben, pontosabban a hozzá csatolt projekt szerint a nyugdíjasoknak ide szervezik majd a kirándulásokat. A Szakszervezetek Szövetségének pedig országszerte 12 szállodája van, melyek Sorea néven ismertek, s évek óta ezekben üdültetik a nyugdíjas tagjaikat. (sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?