Börtönben marad Fekete Dávid

Fekete Dávid börtönben marad
Győr |

Döntött a bíróság: további két hónapig letartóztatásban marad Fekete Dávid. Ugyan szó volt arról, hogy távmeghallgatással zajlik az énekes pénteki tárgyalása, ám végül személyesen vitték a Győri Járásbíróságra. Eljött az édesanyja és a testvére is, akik a nyilvánosságból nem kértek, de lehetőséget kaptak arra, hogy a bilincsben kísért Dávidnak inteni tudjanak; később pedig – a tárgyalás szünetében  - szót váltsanak egymással az emeleten, ahová a sajtót már nem engedték fel.   

A volt megasztáros énekes láthatóan fogyott a börtönben, a bőre is sápadtabb volt, mint legutóbb, a haja pedig rövidebb. Öltözéke elegáns volt, a kéz- és lábbilincs miatt azonban – okkal – megtöt ember benyomását keltette. Az ügyészségi indítványból, ami a letartóztatás meghosszabbítását kérte, kiderült: már 22 bűncselekményt rónak a terhére, a károsultaknak pedig több mint 350 millióval tartozik – a nyomozás jelen állása szerint.  

A bíróság a szokásosnál hosszabban tárgyalta Fekete Dávid ügyét, a letartóztatásokról általában egy órán belül határozat születik, most azonban csaknem két óráig tartott az ülés. A vége ugyanakkor az lett, hogy Fekete Dávid marad a börtönben, az okok pedig: szökés/elrejtőzés veszélye, bűnismétlés ténye, bűnismétlés veszélye és a lakhatási körülményeit is bizonytalannak értékelték. 

A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezett. 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?