Vállalkozók lendületben

Pozsony.

Pozsony. Szlovákia gazdasága idén még nagyobb lendületet vesz, a vállalkozók is bizako-dók, ennek ellenére a kor-mányzati lépésekkel tartósan elégedetlenek – derült ki a Szlovák Kereskedelmi és Ipar-kamara (SOPK) tegnapi kon-ferenciáján elhangzottakból.

Szlovákia gazdasága a tavalyi 3,3 százalék után idén 4 százalék körüli növekményt produkálhat, a 2008-as válság előtt elért szintet közel 20%-kal haladja meg a teljesítménye, és ami kiemelkedően fontos, hogy 2014 óta egyre inkább a hazai lakossági fogyasztás biztosítja a lendületet – olvasható a Szlovák Kereskedelmi és Iparkamara (SOPK) gondozásában megjelent kiadványban. A kiskereskedelmi forgalom az elmúlt évben legalább 5%-kal bővült, amire nem volt példa az utóbbi évtizedben. A gazdaság egyenesen felforrósodott, teljesítőképessége felett produkál, nőnek a bérek, ezzel párhuzamosan az infláció is – mondta az SOPK tegnapi konferenciáján Jozef Makúch, a Szlovák Nemzeti Bank elnöke. Ivan Šramko, a Költségvetési Tanács elnöke közölte, az államháztartás deficitje a hazai össztermékhez viszonyítva 2,19 százalékra csökkent, s ha a megkezdett úton haladunk tovább, akkor 2020-ra teljesíthető a kiegyenlített költségvetés. Ezzel párhuzamosan csökkenthető az államadósság mértéke is.

Az iparkamara minden év őszén felméri, mit várnak a következő évtől a hazai vállalkozók. A reprezentatív felmérésből kiderül, hogy minden korábbinál optimistább a vállalkozói szféra: a már eleve sikeres 2017-hez képest idén még nagyobb forgalommal, nagyobb nyereséggel számol a válaszadók bő 40 százaléka, a beruházás és a kivitel volumene szintén nő, és a megkérdezettek 75 százaléka úgy véli, képes emelni a munkavállalók bérét.

E pozitív kép ellenére viszont meglehetősen komor a helyzet, ami a kormányzat gazdaságot befolyásoló lépéseit illeti. A cégek csupán 14 százaléka gondolja, hogy idén javul a vállalkozói környezet, 28 százaléka szerint romlani fog, a többiek szerint minden marad a régiben. A cégek leginkább a magas adókra és járulékokra panaszkodnak, a jogérvényesítés alacsony szintjére, a közszférában tapasztalható magas korrupcióra, továbbá a törvényi keretek folyamatos változására (például idén is májusban változnak a feltételek az éjjeli és hétvégi munka módosuló díjszabása okán). Emellett a bürokrácia súlya és az adminisztratív teher is visszatérő probléma. Peter Pellegrini gazdasági miniszterelnök-helyettes az SOPK konferenciáján azt hangsúlyozta, az európai uniós pályázatok terén egyszerűsítették az eljárásokat, illetve próbálják visszaszorítani az állami hivatalok által kért adatszolgáltatást. A felsorolt aggályok évek óta fennállnak, új tényezőként viszont felbukkant a képzett munkaerő hiánya is. (shz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?