Új határozatot kér Fico az ÚRSO-tól

Pozsony. Várhatóan alacsonyabb lesz majd a havi villanyszámla an-nál, mint amit a januári számla mutat.

Pozsony. Várhatóan alacsonyabb lesz majd a havi villanyszámla an-nál, mint amit a januári számla mutat. A kor-mány tegnap meghall-gatta az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) igazga-tóját, Jozef Holjenčíket, Robert Fico miniszter-elnök pedig bejelentette, hogy még estig új határozatot ad ki a hivatal.

Új határozatban, a tavalyi a tavalyi szinten kellene meghatároznia az ÚRSO-nak a villanyáram terjesztéséért fizetett fix havi díjat. Egyes közép-szlovákiai fogyasztóknak hatalmasat ugrott a villanyszámlája januárban, mivel az ÚRSO határozata értelmében megemelkedett az áram terjesztéséért fizetett rendszer-üzemeltetési díj. Ez elsősorban a közületi fogyasztókat és a vállalkozókat terheli nagyobb mértékben, de a lakossági fogyasztók is többet fizetnének. Számukra azonban csak később derül ki, hogy mennyit, mivel ők éves vagy féléves elszámolási rendszerben fizetnek az áramért.

A füleki önkormányzat több mint 70 ezer euróval fizetne többet 2017-ben az rendszer-üzemeltetési díjért, ami több mint 800 százalékos emelkedés, tavaly ugyanis kevesebb mint 9 ezer eurót fizettek. Emelkedne azonban a díj, és ezzel az áram teljes költsége a vállalkozóknak is, egy kisvállalkozó esetében éves szinten akár 1000–1500 euróval is. Azok lennének legrosszabb helyzetben, akik erős főbiztosítékkal rendelkeznek.

Tegnap lapzártánkig az ÚRSO még nem adta ki az új határozatot, meglepő lenne azonban, ha a Smer által a hivatal élére ültetett Jozef Holjenčík nem teljesítené Fico kérését. A hivatal ugyan független, a vezetőjét a kormány javaslatára a köztársasági elnök nevezi ki. Holjenčík eddig általában a kormány igényeinek megfelelően vezette a hivatalt, az utóbbi években általában árcsökkenésről számolt be. Az ellenzék most egyrészt Holjenčík leváltását követeli, mert láthatóan Fico parancsának megfelelően lép, másrészt a kormányt bírálja, mert szerintük indokolatlanul emelkedett a rendszer-üzemeltetési díj. (lpj, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?