Ugrásra készek az uniós cégek

Brünn. Az európai uniós élelmiszer-ipari gyártók felkészülten és nagy várakozással tekintenek a közös piac május elsejei bővítésére. Legalábbis ezt a benyomást keltették azok az uniós gyártók, amelyek kiállítóként megjelentek a brünni SALIMA 2004 nemzetközi élelmiszeripari szakkiállításon.

Szlovákiából 60, Magyarországról 33 gyártó ragadta meg a lehetőséget, hogy bemutatkozzon a dél-morvaországi metropolis vásárvárosában a közép-európai térség egyik legnagyobb élelmiszeripari szakkiállításán, valamint a rá szervesen kötődő MBK 2. Nemzetközi Malom-, Pék- és Sütőipari Szakvásáron, a VINEX 11. Nemzetközi Borászati Szakvásáron, valamint az INTECO 21. Nemzetközi Üzletberendezési, Szállodaipari és Közétkeztetési Kiállításon.

A szlovákiai gyártók közül a legnépesebb csoportot immár hagyományosan a borászok alkotják, kilenc cég kínálja önálló standon termékeit, próbálkozik betörni a cseh piacra. A muzslai, kürti, perbetei borszőlőt feldolgozó senkvicei Karpatská perla üzletkötőitől például megtudtuk, hogy a csehek főleg a vörösborok iránt érdeklődnek, fehérek közül az aromatikus fajtákat keresik. S hogy a minőségi szőlészetnek, borászatnak jövője van nálunk, azt az árjegyzék is bizonyítja: egy palack 2002-es évjáratú Alibernet 261, az ugyanazon évjáratú Devín palackja pedig 250 koronába kerül. Nem panaszkodhattak érdeklődés hiányára a szőlőskei, kistárkányi és a verebélyi borászok sem.

Az ipolynyéki zöldségfagyasztó standjánál is egymásnak adták a kilincset az üzletkötők. Elismerést érdemelnek a perbetei marcipánkészítők és a nagyfödémesi zöldségsavanyítók is. Az utóbbiak prágai képviseletük révén már a Metro áruházláncban is értékesítik a Dél-Szlovákiában kitermelt, savanyított, gusztusosan díszített és üvegbe rakott sárgarépaszeleteket, és más zöldségfélét. A Brünnben megjelent legtöbb szlovákiai gyártónak azonban itt is meg kellett tapasztalnia, hogy a csomagolás, tálalás vonatkozásában még bizony van mit javítaniuk.

A nagykaposi Óváry Katalin azon kevesek közé tartozik, akik fordított utat tettek meg. Az agrártermékeket exportáló-importáló APIS cége már 10 éve szállít az uniós országokba, viszont a cseh és a szlovák piacon szinte ismeretlen. Azért jött el Brünnbe, hogy ezen változtasson. „A diónak és a méznek jó piaca van Európában” – állítja lapunknak az üzletasszony, aki hazai termelőktől vesz mézet és hámozott diót, és ad el kis, illetve nagy kiszerelésben főként Nyugat-Európában. „A méhészeknek azonban azt ajánlom, maradéktalanul tartsák be az új uniós, szigorított előírásokat az antibiotikumok és gyógyszermaradványok vonatkozásában. Ellenkező esetben kiszorulnak a piacról.”

A brünni seregszemlét kétévenként rendezik meg. Az idei több tekintetben is rendhagyó. Az EU-s piac bővülésének köszönhetően a SALIMA-ra 40 országból mintegy 1200 kiállító nevezett be, ami a legnagyobb részvételnek számít a brünni seregszemle 24 éves történetében. A külföldiek aránya 20 százalékkal 40 százalékra bővült, ami a kiállító területnövelését vonta maga után, 5 ezer négyzetméterrel a jelenlegi rekordnagyságúnak tartott 30 ezer négyzetméterre.

A szakkiállítás hétfőn kezdő-dött, ám a szemle első két napján kizárólag az üzletemberek és újságírók, szerdán pedig a szakiskolák hallgatói kapnak bebocsátást a szemlére. A nagyközönség előtt pedig csak pénteken nyílnak meg a vásárváros kapui. (gyor)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?