Reformok világszerte

Világszerte probléma a magas adó és a túlszabályozottság, ami az egyszerűsítés igényét hozza magával. Az amerikai adóreform kidolgozói ezt például azzal indokolták, hogy az Egyesült Államok nem elég gazdag ország ahhoz, hogy tartósan elviselje a progresszív adóztatás teljesítmény-visszatartó hatását. A Reagan-féle adóreform hatására bizonyos kategóriákban a költségvetési bevételek a háromszorosát tették ki, mint e nélkül volt várható. Amíg a nagy jövedelműek 25 %-kal több adót fizettek, a megoldás a szegényeknek kedvezett. Az adatok szerint ekkor az USA adófizetőinek 80 %-a 15 %-os (lineáris) adóként élte meg a terheket, amit ezután folyamatosan kísért az adósávok inflációs indexálása. Nőttek a beruházások, s az adóbevételek. Ezen időszakban a működőképesség volt a cél, hogy az adópolitikát kiszabadítsák a „költségvetési politika fogságából”. Ezek a lépések mindenhol adócsökkentési lépéseket váltottak ki, amelyek azóta is folytatódnak. Angliában 25–40 % lett az adó, ahol a többség 25 %-os, lineárisnak tekinthető adókulcsot használ. Ezt az okot is figyelembe kell venni (mármint az alacsony adót) a gyorsan fejlődő távol-keleti országok vizsgálatánál: Tajvan, Dél-Korea, vagy Hongkong, ahol 17 % az adó. Már Svédországban is bevezették az „évszázad adóreformját”, ami szűkített minden kedvezményt, nagyrészt egyetlen, helyi adót (átlagosan 31 %-ot) vetettek ki, s csak a magasabb jövedelmeknél van +25 % adó. Ezzel a megoldással az adóalanyoknak az adóbevallás nagyrészt megszűnt. A rendszer lényege az volt, hogy egyformán kívánta megadóztatni a tőkéből és a munkából származó jövedelmeket, legalább is egy bizonyos összeghatárig. Az elképzelés szerint 30 % lett volna mindenféle jövedelem adókulcsa, legyen az nyugdíj, táppénz, részvény, eladás, osztalék, kamat, munkabér, a vállalatok nyereségadója, valamint a munkáltatói járulék. Németországban is állandó téma az adózás egyszerűsítése, a kedvezmények, mentességek csökkentése, az adók mérséklése, s mint állandó cél a lineáris adó bevezetése. (o)