Összeomló légiforgalom

Párizs. A légiirányítók 13 európai szakszervezetének együttműködésével tartott tegnapi sztrájknap miatt a szokásos repülőgépeknek nem egészen a 10 százaléka közlekedett a francia légtérben szerda reggel – áll a francia polgári repülési igazgatóság (DGAC) közleményében.

Párizs. A légiirányítók 13 európai szakszervezetének együttműködésével tartott tegnapi sztrájknap miatt a szokásos repülőgépeknek nem egészen a 10 százaléka közlekedett a francia légtérben szerda reggel – áll a francia polgári repülési igazgatóság (DGAC) közleményében. A légiirányítók az „egységes európai égbolt” ellen tiltakoznak, amely szerintük olyan kereskedelmi elképzelés, amely ve-szélyezteti a repülés biztonságát. A két nagy párizsi repülőtéren 12 százalékos forgalmat észleltek. Roissyn 264 fel- és leszállást valószínűsítettek egész napra a rend szerinti kétezer helyett, Orlyn 77-et a szokásos 660 helyett. A fel- és leszállások 90 százaléka mindkét repülőtéren nemzetközi járaté, a hazai légiforgalomnak csak a 10 százalékát teszik lehetővé a sztrájkoló légiirányítók. A sztrájk este tizenegyig tartott. Ez Franciaországban a harmadik sztrájk a tervezet ellen – korábban 2000. júniusban és tavaly decemberben próbálkoztak a szakszervezetek –, és az első, amely kiterjed az európai színtérre. Az akcióba bekapcsolódtak az olasz, a portugál, a görög és a magyar légiirányítók is, francia kollégáik támogatására. Az EU szállítási és közlekedési biztosa, Loyola de Palacio szerdán tagadta, hogy a tervezetben privatizálni akarnák a légiirányítást. Azt mondta, hogy a légiirányítás természetes állami monopólium, és hozzátette, hogy a szakszervezetek javaslatait figyelembe veszik a tervezetben. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?