Nem áll le a vidékfejlesztés európai uniós támogatása

Pozsony. A korábbi fenyegeté-sekkel ellentétben az Európai Bizottság mégsem állítja le az uniós vidékfejlesztési támo-gatások folyósítását Szlováki-ának. Cserébe azonban szigo-rú ellenőrzések várhatók.

Pozsony. A korábbi fenyegeté-sekkel ellentétben az Európai Bizottság mégsem állítja le az uniós vidékfejlesztési támo-gatások folyósítását Szlováki-ának. Cserébe azonban szigo-rú ellenőrzések várhatók. A tá-mogatások leállításával Szlo-vákia 1,2 milliárd eurótól es-hetett volna el.

A jelenlegi, vagyis a 2014 és 2020 közötti programozási időszakra elkülönített vidékfejlesztési támogatásokkal kapcsolatos problémákra az Európai Bizottság már korábban felhívta a figyelmet. Az uniós döntéshozók a támogatások folyósításának az átláthatatlanságára és az egyenlőtlen merítésre hívták fel a figyelmet. A 2014 és 2020 közötti időszakra elkülönített 1,2 milliárd eurónak a 85 százalékát ugyanis már az idei év márciusáig sikerült elosztani. A rendkívül gyors ügyintézésre az Európai Bizottság is felfigyelt, azt fontolgatva, hogy teljesen leállítja a támogatások folyósítását.

Sikerült megegyezni

„Hogy ezt megakadályozzák, a szlovák földművelésügyi tárca és az Agrárkifizető Ügynökség (PPA) az elmúlt időszakban több megoldási javaslatot is előterjesztett” – nyilatkozta Vladimír Machalík, a földművelésügyi tárca szóvivője, aki szerint ennek köszönhetően sikerült elhárítani a veszélyt. „Az Európai Bizottság nem állítja le a támogatások folyósítását” – nyilatkozta tegnap Machalík. „Az Európai Bizottság elfogadta a javaslatainkat, aminek köszönhetően nem kerültek veszélybe a kifizetések” – tette hozzá Juraj Kožuch, a PPA vezérigazgatója.

Ezt kérik cserébe

Mindez azonban nem lesz ingyen. Machalík szerint a PPA az elkövetkező időszakban felülvizsgálja a kifizetésekkel kapcsolatos közbeszerzési eljárásokat. Az uniós támogatásokkal kapcsolatos szerződések százait vizsgálják felül, ősszel pedig az Európai Bizottság szakemberei személyesen is ellenőrzik a PPA intézkedéseinek a hatékonyságát. „Mivel a felülvizsgálat az Agrárkifizető Ügynökséget jelentős mértékben leterheli, a következő pályázati kiírások csak jövőre várhatók” – ismerte el Kožuch. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?