Nagyok, gazdagok, nyereségesek

Szlovákia legnagyobb forgalmú nem pénzügyi társasága továbbra is a pozsonyi Volkswagen autógyár. A cég olyan jelentős, hogy már lassan túlnövi az ország kereteit és a hazai ipar megkerülhetetlen társaságává vált.

Összeszerelő műhely a szlovák Volkswagenben. A cég egyedül elviszi a hátán a szlovák gazdaságot.Miroslava Cibulková felvétele Szlovákia gazdaságának húzóágazata az ipar, amely tavaly 5 százalékos növekedést mutatott; ezen belül az autóipar – zászlóshajójának, a Volkswagennek köszönhetően – 32 százalékos növekedést mutatott, vagyis a későbbiekben az ebben az ágazatban érdekelt cégek bizonyosan előbbre lépnek a Trend gazdasági hetilap által minden évben összeállított, a legnagyobb forgalmú, a legnyereségesebb, a legnagyobb exportot lebonyolító és a legtöbb főt foglalkoztató nem banki társaságok listáján. Visszatérve a pozsonyi Volkswagenre, a cég a 2002-es 109,6 milliárd koronás forgalmát követően tavaly már 183,8 milliárdot könyvelt el. Ezzel tovább erősítette vezető pozícióját, amely a legfontosabb exportőrök toplistáján még inkább megmutatkozik. A társaság ma már Szlovákia gazdasági ütemének diktálójává vált, ha a cégben üzemi szabadságot tartanak, az megmutatkozik az egész ország teljesítményén, ha véletlenül téves exportstatisztikákat közöl, mint tavaly, esni kezd a korona és látványosan romlik a külkereskedelmi mérleg. Ennél meghatározóbb fontosságú már talán nem is lehetne az ország első számú társasága, pozícióját talán csak a most épülő Peugeot-Citroen és Hyundai/KIA autógyár mérsékelheti.

Ami viszont némileg meglepő, hogy a vegyipar képviselői a kifulladás jeleit mutatják, leszámítva a német kézben lévő Matador és Continental Matador gumiabroncsgyárakat. Az ágazat éllovasa, a Slovnaft érdemben nem növelte forgalmát és nyereségét sem, a vágsellyei Duslo jelentős leépítés előtt áll, az etiópiai Addisz Abebában épült vegyes vállalatától sem várhat érdemi előrelépést. Általánosságban elmondható, hogy az értő külföldi kezekben működő hazai gyárak az átlagnál jobban működnek, de azért itt is akadnak kivételek. Például a rózsahegyi Neusiedler SCP papírgyár már három, egymást követő évben csökkentette forgalmát.

Ami az abszolút élmezőny 10-es listájának tagjait illeti, a cégek döntően külföldi kézben vannak (US Steel, Slovnaft, Orange, Slovak Telecom), vagy részben, esetleg teljesen állami tulajdonú, monopolhelyzetben lévő társaságok (Szlovák Villamos Művek, Szlovák Gázművek, regionális áramszolgáltatók, Szlovák Vasúttársaság). Az élboly az utóbbi években érdemben nem változik, leszámítva a mobiltelefon-szolgáltatók előretörését. Az elmúlt év előretörése azonban a Galántán működő Samsung Electronics nevéhez fűződik, amely 8 milliárd koronás forgalmával szinte a semmiből felugrott a 23. helyre. A javuló gazdasági helyzetet jól tükrözi az a tény, hogy a cégek nyeresége egyre tetemesebb, 2003-ban már 9 társaság éves nettó profitja haladta meg az 1 milliárd koronát. Ezen belül is kirívó a Szlovák Gázművek 20,5 milliárd koronás nyeresége, ami hazai viszonylatban méltán nevezhető példátlannak. Hiába, a gázárak dotációjának fokozatos megszűnése, az áremelés végül a gázművek kasszájának telítettségében nyilvánult meg. (shz, ú, t)

A legnagyobb forgalmú cégek

1. Volkswagen Slovakia 183,818

2. Szlovák Gázművek (SPP) 72,369

3. Slovnaft 70,699

4. US Steel 66,000

5. Szlovák Villamos Művek (SE) 47,358

6. ZSE energiaszolgáltató 21,506

7. Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) 18,839

8. Slovak Telecom 17,846

9. SSE energiaszolgáltató 17,376

10. Orange Slovensko 15,883

11. SEPS energiarendszer 14,963

12. Johnson Controls International 13,588

13. OMV Slovensko 11,916

14. Neusiedler SCP 11,301

15. Škoda Auto Slovensko 11,179

16. EuroTel Bratislava 11,080

17. Whirlpool Slovakia 11,066

18. Szlovák Vasutak (ŽSR) 10,500

19. Slovalco 9,681

20. Matador 9,327

Az adatok milliárd koronában értendők, és a 2003-as állapotot tükrözik (Forrás: Trend)

A legnyereségesebb társaságok

1. Szlovák Gázművek 20,449

2. US Steel 11,000

3. Volkswagen Slovakia 9,427

4. Slovak Telecom 3,435

5. Slovnaft 2,739

6. Orange Slovensko 2,707

7. Szlovák Villamos Művek 1,310

8. Slovalco 1,103

9. EuroTel Bratislava 1,033

10. Neusiedler SCP 0,965

11. Vodohospodárska výstavba 0,957

12. SSE energiaszolgáltató 0,916

13. SEPS energiarendszer 0,689

14. INA Skalica 0,687

15. Continental Matador 0,422

16. Protherm 0,373

17. Transpetrol 0,347

18. Slovenská Televízna Spoločnosť 0,312

19. Sony Slovakia 0,302

20. ZIPP Bratislava 0,234

Az adatok milliárd koronában értendők, a 2003-as állapotot és az adózás utáni nyereséget tükrözik (Forrás: Trend)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?