Luxusról szóló autószalon

Pozsony. Ma nyitja meg kapuit a nyilvánosság előtt a Pozsonyi Nemzetközi Autószalon. Az idei, 27. szalon sokkal jobbra sikerült az előzőeknél, hosszú évek után európai premiert is sikerült Pozsonyba hozni.

Pozsony. Ma nyitja meg kapuit a nyilvánosság előtt a Pozsonyi Nemzetközi Autószalon. Az idei, 27. szalon sokkal jobbra sikerült az előzőeknél, hosszú évek után európai premiert is sikerült Pozsonyba hozni. Ami nem változott, az az Incheba kiállítóközpont és az ott elérhető szolgáltatások minősége.

Jó hír, hogy az idei pozsonyi szalonra összesen 46 kiállító érkezett, ami az előző évhez képest hattal több. A szlovákiai képviselettel is rendelkező márkák közül hiányzik a Porsche, a Seat, a Subaru és a Volvo. Manapság viszont azok, akik nincsenek jelen a kiállításon, jelentős kisebbségben vannak, a piac legnagyobb és legfontosabb játékosai nem hiányoznak. Mindezt azért, mert az új autók értékesítése hónapról hónapra emelkedő tendenciát mutat, így a márkák többsége nem akarja kihagyni a lehetőséget arra, hogy a nagyközönség előtt is megmutassamodelljeit.

Számtalan premier

Az egyik legnagyobb újdonság kétség kívül a Mercedes-Benz S-osztály, amelynek múlt héten volt csak a világbemutatója a sanghaji autószalonon. A luxuskategóriába tartozó limuzin még mindig ott áll az ázsiai autószalonon, az ugyanis csak ezen a héten, pénteken zárja a kapuit, s Európában először épp Pozsonyban lehet megtekinteni ezt a modellt. Ezen kívül további 80 szlovákiai premiert is megtekinthetnek. A Ford itt mutatja be az új Fiesta szériagyártás előtti változatát vagy a Kuga sportos kiszerelését. A Škoda standján természetesen a Kodiaq viszi a prímet, ám nem hiányoznak az új Octavia RS és Scout változatai, amelyeket csak néhány nappal ezelőtt próbálhattunk ki nemzetközi tesztelés keretében. Ugyanúgy ezen a héten kezdték meg az új Škoda Rapid és Citigo árusítását. A Mini itt mutatja be az új Countrymant, amely sokkal robusztusabb lett, az utasterében található sok kütyüvel már szerintem kicsit túllőttek a célon.

Tegnaptól lehet Szlovákiában megvenni a Pozsonyban ugyancsak bemutatott Renault Zoe elektromos meghajtású kisautót. A kis Zoe nagyon szimpatikus járgány, tulajdonságait hamarosan hosszabb teszt során is kipróbáljuk. Kétféle kiszerelésben elérhető Szlovákiában; az egyik 240, a másik 400 kilométeres távot tehet meg két feltöltés között. Az előző csak az alapnak számító Life felszereltségi szintben vásárolható meg 28 400 euróért, a másik ára 30 900 Life, s 32 900 euró Intens felszereltséggel – ebből még le kell vonni azt az 5000 eurós támogatást, amelyekkel az állam támogatja az elektromobilok vásárlását; információink szerint az erre a célra elkülönített alapban még minimum nyár végéig elég pénz van.

Viszont mint minden évben, idén is elmondható, hogy a pozsonyi autószalon nagyrészt az álmodozásról szól. Tömérdek olyan autó van felsorakoztatva, amelyet egy átlagos halandó még véletlenül sem engedhetne meg magának. Másrészt, néha azért jó álmodozni a gyönyörű Rolls-Royce, Bentley, Lamborghini, Maserati járgányait nézegetve.

Jónak jó, csak…

Az összbenyomásom mindig olyan furcsa a pozsonyi szalon után. Az utóbbi években ugyanis tényleg számos látnivaló van a kiállításon, viszont a pozitív benyomást minden más elrontja. Az Incheba kiállítóközpont teljesen lerobbant, az elmúlt években szinte semmit nem költöttek a modernizálására, és ezt bizony minden lépésen látni. Az pedig, hogy a biztonsági őrök és a személyzet viselkedése helyenként már a primitivizmussal vetekszik, már csak hab a tortán. Pedig pozitív inspirációért nem kellene messzire menni. Bécsben év elején tartják az autószalont, amely méreteiben plusz-mínusz megegyezik a pozsonyival, ám a színvonalában megközelíti bármelyik nemzetközi nívós autókiállítást, amit a pozsonyiról még véletlenül sem lehet elmondani.

A kiállított újdonságokról a keddi Autó-Motor rovatban olvashatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?