Legyűrtük a válságot

ÖSSZEFOGLALÓPozsony. Szlovákiának mára sikerült túljutnia a gazdasági válság második hullámán, ami tavaly csapott le Szlovákiára – állítja Peter Kažimír pénzügyminiszter a tárcája mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) tegnap közzétett legújabb gazdasági előrejelzésére hivatkozva.

ÖSSZEFOGLALÓ

Pozsony. Szlovákiának mára sikerült túljutnia a gazdasági válság második hullámán, ami tavaly csapott le Szlovákiára – állítja Peter Kažimír pénzügyminiszter a tárcája mellett működő Pénzpolitikai Intézet (IFP) tegnap közzétett legújabb gazdasági előrejelzésére hivatkozva. Eszerint a tavalyi 0,9 százalék után idén 2,4, jövőre pedig 3 százalékkal nőhet Szlovákia gazdasági teljesítménye, amit a pénzügyminiszter szerint már a lakosság is megérez.

„Az életszínvonal 2008 óta nem látott mértékben nőhet” – állítja Kažimír, arra hivatkozva, hogy a növekvő keresletnek köszönhetően a cégek már több alkalmazottat vehetnek fel, aminek köszönhetően 10 ezer új munkahely jöhet létre. A reálbérek idén ugyanakkor már 2,8 százalékkal nőhetnek, amire hat éve nem volt példa. „Elsősorban az iparban és a szolgáltatásokban dolgozók számíthatnak fizetésemelésre” – állítja a miniszter. A kormány Kažimír szerint ennek ellenére továbbra is jelentős megszorításokat tervez. „Csak idén a bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékával csökkenhetnek az állami megrendelések” – állítja a pénzügyminiszter. (TASR, mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?