Kevésbé vagyunk „nyomorultak”

Pozsony |

<p>Szlovákiában az idei első félévben csökkent a nyomor &ndash; legalábbis ez derül ki a Postabank legújabb felméréséből, amelyről azonban a készítői is elismerik, hogy nem teljesen objektív. A pénzintézet által közzétett nyomorultsági indexet (misery index) ugyanis az Eurostat által közzétett munkanélküliségi ráta és az infláció összege alapján számolják ki.&nbsp;</p>

Eszerint Szlovákiában az idei első féléves infláció (2%) és a munkanélküliségi ráta (14,3%) összege, vagyis a nyomorultsági index 16,3 százalék, ami 2010 óta a legjobb eredménynek számít. Mindez azonban teljes mértékben az idei alacsonyabb inflációnak köszönhető, márpedig az árak az elmúlt hónapokban épp azért nőttek lassabban, mert az emberek a bevételek stagnálása miatt egyre kevesebbet költenek az üzletekben, ami nem teszi lehetővé a nagyobb drágulást. A munkanélküliség idén ugyanakkor tovább nőtt. „Szlovákia idei gazdasági eredményei ugyan túlszárnyalták az elvárásokat, az országban azonban csak kevés olyan ember akad, aki jónak nevezné az ország gazdasági helyzetét. Épp ellenkezőleg, sokan rendkívül nehéznek tartják a helyzetüket” – ismert el Eva Sadovská, a Postabank elemzője, hozzátéve azonban, hogy ennek ellenére az idei első félévben enyhén javult a helyzet. A Postabank elemzése szerint Szlovákiában az ezredfordulón volt a legrosszabb helyzet, amikor a nyomorultsági index – a kétszámjegyű infláció és a 20 százalékhoz közelítő munkanélküliség miatt – elérte a 31,1 százalékot. A mutató ezzel szemben 2009-re érte el a „mélypontját”, amikor 13%-ra csökkent. „Furcsa módon azonban épp a 2009-es év volt az, amikor a gazdasági válság lecsapott Szlovákiára, 12 százalék fölé növelve a munkanélküliséget. Az indexet akkor is az alacsony, 1 százalék alatti infláció mentette meg” – mondta el Sadovská, aki szerint 2009 óta az idei első félévig az index folyamatos növekedésének lehettünk tanúi. A nyomorultsági index javulása ellenére Szlovákia még mindig a 6. legrosszabbul teljesítő uniós tagállamnak számít e tekintetben. Rosszabb helyzetről csak Spanyolország, Görögország, Horvátország, Portugália és Ciprus számolhatott be. Spanyolországban az index az idei első félévben elérte a 28,7 százalékot. A legjobb mutatóval Németország és Ausztria büszkélkedhet. (mi, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?