Gazdagabb termés várható

<p>Pozsony. Szlovákia déli járásaiban megkezdődött az aratás, és már most biztos, hogy a terméshozamok sok helyütt gazdagabbnak ígérkeznek a tavalyinál. Hogy ez a kenyér árán is meglátszik-e majd, arról egyelőre a termelők és a felvásárlók sem szívesen beszélnek.</p>

SUSLA BÉLA

Az Érsekújvári járáshoz tartozó Szímő mezőgazdasági üzemében a hétvégén kezdik az aratást. „A mennyiség jónak mutatkozik, hektáronkénti 6–7 tonnát is adhat az őszi búza. Ez mintegy másfél tonnával több a tavalyinál” – mondta lapunknak Illés József, a szímői szövetkezet elnöke. Milan Semančík, az SPPK elnöke szerint a gabonatermesztés vegetációs időszaka folyamán az ország egyes régióiban jelentősek voltak az időjárási kilengések, s véleménye szerint épp emiatt a gabonatermés is jelentős eltéréseket mutathat az egyes régiókban. „Az enyhe tél és a tavasz korai beállta kedvezett a kártevők elszaporodásának. A velük szembeni védekezés nem kis pluszkiadásokkal terhelte meg a gazdákat” – hangsúlyozta a kamara elnöke. Gondot okozott a könyörtelen szárazság is. „Igaz, hogy a májusi csapadék valamelyest enyhítette a problémákat, de júniusban ismét óriási aszály állt be” – emlékeztetett Semančík.

Az árak alakulásával kapcsolatban a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari kamara (SPPK) is óvatos. „Az őstermelők már az aratás kezdetén az értékesítési árak miatt aggódnak. Az előrejelzések szerint idén nőnek a világ gabonatartalékai, ami áresést hozhat magával. Így ha jó minőségű lesz is az idei termés, az ország keleti régióiban például csak 140–160 euró között mozoghat a tonnánkénti felvásárlási ár. A Pozsonyi Terméktőzsdén 170 eurón jegyzik a búza tonnáját, de három hónap múlva már visszaesés várható” – nyilatkozta Semančík. Szerinte a termelők az aratást követően bizonyára taktikáznak egy kicsit, kivárnak majd, amíg a piacon nem alakulnak ki a stabil árak. Az őstermelők kereskedelmi partnerei szintén óvatosak lesznek, mivel az aratás idején, valamint röviddel azt követően minden bizonnyal nem lesznek komolyabb mozgások a gabonapiacon. Az is kérdéses, hogy a hazai piacot mennyire befolyásolja majd az ukrán gabona engedélyezett vámmentes behozatala. Elsősorban Kelet-Szlovákiában lehet emiatt alacsonyabb a gabonaár.

Patasi Ilona, a Szlovákiai Agrárkamara (AKS) elnöke lapunknak kifejtette, hogy a dunaszerdahelyi régióban a búza csaknem 30 százalékos nedvességtartalma miatt valamelyest késik az aratás beindulása. „Elképzeléseink szerint a hétvégén vagy pedig a következő héten már minden erőt bevetve indulhatnak a termelők a gabonatáblákra. A terméskilátások a tavalyihoz hasonló eredményekkel kecsegtetnek. A keménybúza iránt az osztrák és a német kereskedelmi partnereink részéről komoly az érdeklődés, kár, hogy a termés alacsonyabb a vártnál. Ennek a tonnájáért 200 eurót kínálnak a külföldi partnerek” – hangsúlyozta Patasi Ilona.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?