Erősödő konkurenciaharc a bútoriparban

Nyitra. A tegnapi ünnepélyes megnyitót és szakmai napot követően mától a nagy nyilvánosság előtt is megnyitják a nyitrai bútoripari szakvásárt. A március 3-áig nyitva tartó bemutatón a szlovák bútoripar mellett a cseh, német, olasz, osztrák és lengyel cégek termékeivel is megismerkedhetünk.

Nyitra. A tegnapi ünnepélyes megnyitót és szakmai napot követően mától a nagy nyilvánosság előtt is megnyitják a nyitrai bútoripari szakvásárt. A március 3-áig nyitva tartó bemutatón a szlovák bútoripar mellett a cseh, német, olasz, osztrák és lengyel cégek termékeivel is megismerkedhetünk. A rendezők számára idén is problémát jelentett a kiállítóterület szűkössége, a bútoripar és a lakáskultúra legújabb eredményeit ugyanis évről évre több cég kívánja bemutatni. A jelenlegi 12. évfolyamon 365 közvetlen kiállító vesz részt, elfoglalva az összes pavilont, mind a 17,2 ezer négyzetmétert. Bemutatkozásuk idén három fő témakör, a lakásfelújítás, a lakáskultúra és a számítógépes technika bútoripari felhasználása köré csoportosul. A termékcsoportok közül az ülőgarnitúrák, a hálószoba és konyhabútorok vezetnek, de megtalálja számítását az is, aki a fürdőszobáját vagy a ház egyéb helyiségeit szeretné berendezni.

A kiállítás gazdag szakmai programot is kínál. A hazai és külföldi szakemberek a Bútor 2002 konferencián számolnak be tapasztalataikról és idén is kihirdetik a legjobb kiállítónak járó díjat. A bemutatkozók mintegy 40 százaléka hazai cég. Többségük arra számít, hogy a szakvásáron nagyobb üzleteket is sikerül kötniük. Erre már csak azért is szükségük lenne, mert a külföldi bútoripar hatalmas konkurenciát jelent számukra. Ennek ellenére elmondható, hogy az átmeneti stagnálást követően a bútoripar Szlovákia egyik legdinamikusabban fejlődő ágazatává nőtte ki magát. Ehhez elsősorban az ágazatba irányuló egyre nagyobb befektetések járultak hozzá. 2000-ben ez a pénz még 1,5 milliárd koronát tett ki, míg tavaly már az első háromnegyed évben elérte az 1,34 milliárdot. 1993 óta először nőtt a foglalkoztatottság is. Tavaly csaknem 10 ezren találtak megélhetést az ágazatban, ami ezerrel több, mint egy évvel korábban. A hazai gyártóknak ugyan a külföldi konkurencia jelenti a legnagyobb problémát, az elmúlt időszakban azonban nőtt a szlovák kivitel is. Tavaly az év első kilenc hónapjában 12,3 milliárd koronányi bútort vittünk ki, ami több mint 30 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakának kivitelét. Bútorgyártóinkon kíván segíteni a gazdasági tárca idén januárban beindított programja is. Ezen keresztül a faipari termékek feldolgozásával foglalkozó kis- és középvállalkozóknak nyújtanak összesen 340 millió koronányi vissza nem térítendő támogatást. A vállalkozók ezt a pénzt az ágazati projektumokra felvett hitelek kamatjainak fedezésére használhatják fel. (mi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?