Drágább lehet nyártól a vonatozás

Pozsony |

<p>Több év után újra drágulhatnak a vonatjegyek, a Szlovák Vasúttársaság (ZSSK) ugyanis belátható időn belül minden bizonnyal javaslatot tesz a vonatjegyek árának 5 százalékos emelésére.</p>

Ha sikerrel járnának, s a drágulást a közlekedésügyi tárca és a kormányhivatal sem fogja kifogásolni, nyártól például a Pozsonyból Kassára szóló vonatjegy 90 centtel kerülne többe. A társaság a jegyárak emelésével próbálja csökkenteni a több tízmillió eurós veszteségét.

Ján Figeľ közlekedésügyi miniszter a kormány holnapi ülésén mutatja be a társaság átszervezési tervét. Egyelőre nem tudni, ennek része lesz-e a drágulás vagy sem. Az is kérdéses, hogy Iveta Radičová kormányfő jóváhagyná-e az áremelést; korábban ugyanis leállította a három állami vasúti cégnél a tervezett elbocsátásokat.

Legutóbb 2004-ben drágultak a vonatjegyek. Az előző kabinet kormányzása alatt Ľubomír Vážny közlekedésügyi miniszter is javasolta áremelést, ám nem járt sikerrel – Robert Fico kormányfő a szőnyeg alá söpörte javaslatát. Egyes elemzők véleménye szerint a drágulás elkerülhetetlen, a társaság ugyanis csak így tudná csökkenteni az évről évre növekvő veszteségét.

A vasúti személyforgalmat lebonyolító ZSSK jelenleg 80 millió eurós veszteségben van; ha az összeget nem sikerül mérsékelni, akkor a csődeljárás lehetősége sem kizárt. A megtakarítás következő módja a veszteséges szárnyvonalak leállítása lehet. Előzetes információk szerint körülbelül 30, köztük több dél-szlovákiai vonalat akarnak beszüntetni – a végső listáról a hét végéig ígértek tájékoztatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?