Amerikai cégek előnye

Washington. Az amerikai kormány toborozta az iraki újjáépítésben résztvevő cégeket, még azelőtt, hogy az iraki háború kirobbant volna. Az amerikai vezetés a legnagyobb falatokat az amerikai cégeknek szánja.

Az ENSZ és az újjáépítési munkálatokban résztvevő nemzetközi szervezetek, amelyek Koszovóban és Afganisztánban is tevékenykednek, nagy veszteseknek számítanak, legalábbis annak a tervnek az alapján, amely a bizalmas szerződés-tervezeteket tartalmazza. Az amerikai terv 1,5 milliárd dollárt szán a magáncégekkel kötendő szerződésekre és mindössze 50 millió dollárt különítenének el nem kormányzati szervezetek számára. Az ENSZ és a nemzetközi szervezetek negligálása, az amerikai vállalatok privilegizálása miatt az amerikai tervet fenntartásokkal fogadták az európai illetékesek és az iraki ellenzékiek is, rámutatva arra, hogy Washington még jobban eltávolodhat szövetségeseitől és emiatt lefékeződhet maga az újjáépítés folyamata is. Egyes nem kormányzati szervezetek amiatt bírálták a tervet, hogy az nem felel meg az irakiak szükségleteinek. Az amerikai pénzügyminisztérium aktív résztvevője lenne az iraki központi bank megreformálásának és az új bagdadi vezetés ellenőrzésére bevetnék a Bush kormányzat tisztségviselőit, mint egyfajta „árnyékkormányt”. A terv értelmében az utak, iskolák, kórházak építése, a hatalmas újjáépítési munka már a konfliktus lezárását követő hetekben kezdetét venné. A Fehér Ház e munkákra az idei évre 1,8 milliárd dolláros felhatalmazást kérne, 800 millió dollárt pedig humanitárius segélyekre azon a 100 milliárdon felül, amibe maga a háború kerülne. AZ ENSZ Fejlesztési Programja évi 10 milliárd dollárra becsüli az újjáépítés terheit és szerinte erre az összegre 3 éven át lenne szükség. (MTI, o)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?