Aggasztóan kevés a bérlakás Szlovákiában

Pozsony. A munkapiacon hatal-mas regionális különbségek vannak, amit a munkaerő mo-bilitásának a növelésével le-hetne enyhíteni.

Pozsony. A munkapiacon hatal-mas regionális különbségek vannak, amit a munkaerő mo-bilitásának a növelésével le-hetne enyhíteni. A munkaerő országon belüli áramlását azonban jelentős mértékben nehezíti a bérlakások hiánya, amiben uniós sereghajtók vagyunk.

Szlovákiában az elmúlt években ugrásszerűen csökkent az állástalanok száma, az ország egyes régiói között azonban látványos különbségek vannak. „Miközben a nyugati országrészben már csaknem 20 olyan járás van, ahol az állástalanok aránya 3 százalék alatt van, és a cégek már külföldről kénytelenek behozni a munkaerőt, a keleti országrészben még mindig találhatók olyan járások, ahol nagyjából minden ötödik embernek nincs munkája” – nyilatkozta Marián Valentovič, a Munka-, Szociális és Családügyi Központ (ÚPSVR) vezérigazgatója.

Az elemzők szerint a regionális különbségek kiegyenlítésében segíthetne a munkaerő nagyobb mobilitása, ennek az egyik legnagyobb akadálya azonban a bérlakások aggasztóan alacsony aránya. „Szlovákia e tekintetben az uniós sereghajtók közé tartozik. A bérlakások aránya a teljes lakásállományon csupán 6 százalék, míg például Csehországban a lakóingatlanok 21, Ausztriában pedig a 42 százaléka bérlakás. Vannak azonban olyan uniós tagországok is, ahol ez az arány meghaladja a 60 százalékot is” – mondta Marek Papajčík, az Állami Számvevőszék (NKÚ) szóvivője, az NKÚ legfrissebb elemzésére hivatkozva. Az elmúlt időszakban ráadásul még romlott is a helyzet. 2009-ben például még 2305 községi bérlakást adtak át, ami az adott évben átadott lakások több mint 12 százalékának felelt meg. 2016-ban ezzel szemben már csak 359 ilyen lakás építését fejezték be, az akkor átadott lakásoknak így már csak a 2,3 százaléka volt bérlakás.

„Szlovákiában az aktuális állami lakástámogatási rendszer is elsősorban a saját lakáshoz jutást segíti elő, a bérlakásépítés támogatásának kisebb szerep jut. Ha javítani szeretnénk a munkaerő mobilitásán, a jövőben nagyobb szerepet kell szánnunk a bérlakásépítés támogatásának” – mondta Papajčík, aki szerint Szlovákia az osztrák modellt követhetné. Nyugati szomszédunknál ugyanis a bérlakások állami támogatása során nem csupán a szociálisan hátrányos helyzetben levő családokra gondolnak. A cél ott az, hogy a lehető legtöbb embernek hozzáférhető és olcsó lakhatást biztosítsanak. (mi, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?