11 ezer dolgozót bocsát el a Peugeot

Párizs |

<p>A tavalyi évet 343 millió eurós veszteséggel záró PSA Peugeot Citroen francia autóipari konszern várhatóan 11 ezer dolgozójától válik meg idén Európában. - Arra számítunk, hogy az önkéntes leépítési program keretében több mint 11 ezren hagyják el a csoportot idén - mondta Isabel Marey-Samper pénzügyi igazgató szerdán.</p>

Jean-Luc Vergne személyzeti igazgató szerint 10 és 12 ezer között lesz a távozók száma Európában, ahol a csoport legtöbb üzeme található.

Nicolas Sarkozy francia államfő hétfőn ismertette a francai autóipari cégeknek szánt, 6 milliárd eurós hitelprogramját. Ebből 3 milliárdot kap a PSA csoport, amiért cserébe vállalta, hogy az ötéves kölcsön ideje alatt egyetlen franciaországi üzemét sem zárja be, termelést nem telepít külföldre, és Franciaországban nem kezd létszámcsökkentést.

A mentőcsomagot protekcionizmus vádjával bírálta az EU soros elnöki tisztét ellátó Csehország és a francia autógyárak üzemeinek helyet adó Szlovákia, és kifogást emelt Németország és az Európai Bizottság is.

- Franciaországban foglalkoztatjuk természetesen a legtöbb embert, de más országokban is jelentős a létszámunk, amit jelenleg gyorsan csökkentünk - hangsúlyozta Christian Streiff elnök-vezérigazgató.

A PSA Peugeot Citroen 2007 végén több mint 207 ezer embert foglalkoztatott, ebből 114 ezret Franciaországban. A csoport tavaly novemberben már bejelentett egy önkéntes leépítési programot franciaországi üzemeiben, amely 3550 munkahelyet érintett.     

A vállalatcsoport 2007-ben 885 millió eurós adózott eredményt ért el, de tavaly 343 millió eurós hiány volt az adó utáni rubrikában. Tavaly az üzemi veszteség 367 millió euró volt a 2007-es, 1,12 milliárd eurós üzemi eredmény helyett. A bevétel 7,4 százalékkal 54,4 milliárd euróra csökkent tavaly. A PSA Peugeot Citroen fő célja idén a készletek leépítése és az, hogy a vállalat 2010-re ismét nyereségessé váljék. Főként az idei év első felében számítanak nehéz körülményekre, de a csoport várhatóan az idei év egészében is veszteséges lesz még.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?