Eddig is nagyon ügyelt az HBO arra, hogy ne szivárogjanak ki idő előtt az új Trónok harca-részek. A most alkalmazott megoldás azonban a korábbiaknál is sokkal komolyabbnak, szinte már őrültségnek tűnik.
Eddig is nagyon ügyelt az HBO arra, hogy ne szivárogjanak ki idő előtt az új Trónok harca-részek. A most alkalmazott megoldás azonban a korábbiaknál is sokkal komolyabbnak, szinte már őrültségnek tűnik.
Az HBO legsikeresebb sorozata, a Trónok harca mágnesként vonzza a hackercsoportokat, akik az HBO erőfeszítései ellenére nem ritkán hozzá is jutnak az adatokhoz. Így történt, hogy tavaly 1,5 TB-nyi értékes információt loptak ki a cég szervereiről, melyekért később 6 millió dollárt követeltek – máskülönben mindent megosztottak volna az akkori évadról.
A tetteseket bár később letartóztatták, úgy tűnik, hogy az eset annyira megijesztette az HBO-t, hogy a következő, 2019-ben érkező széria biztonsága érdekében kémfilmekhez hasonló védelmet vezetnek be. Erről a sorozatban Jaime Lannistert játszó Nikolaj Coster-Waldau beszélt az Elite Daily-nek.
A színész úgy fogalmazott, a produkció mögötti biztonsági technika sokkal szigorúbb rendszer alapján fog működni, már-már őrült szinten, ugyanis amint rögzítették az adott tartozó jelenetet, a forgatókönyv vonatkozó része azonnal eltűnik. A módszer Coster-Waldau szerint nagyon hasonló a Mission Impossible-filmekben látott önmegsemmisítő üzenetekhez. Például, mint ez (0:54-től érdemes nézni):
Bár a színész nem mondta ki, a megoldás egyértelműen az új epizódok védelme érdekében lett kitalálva, hogy azok véletlenül se szivárogjanak ki. Az HBO egyébként más biztonsági trükköket is alkalmaz: a hírek szerint olyan jeleneteket is felvesznek, amelyek valójában nem lesznek benne a sorozatban, azokat csupán a paparazzik megtévesztésére használják majd.
Védelemre egyébként is szükség lesz, ugyanis egy már törölt Instagram-bejegyzésben Jonathan Quinlan rendezőasszisztens gyakorlatilag elárulta, hogy az évad gigantikus csatajelenetét két hónapig forgatták, csak hogy minden klappoljon. Ha valamiért, hát ezért igazán nagy kár lenne érte, ha csak úgy kikerülne a netre.
(Forrás: HVG)
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.