Sárkányok, kígyók és patkányok háza

George R. R. Martin politikai eposza attól igazán megkapó, hogy az utolsó részletig deromantizálja a középkori fantasyt mint műfajt. Az emberek és természetfeletti erők fennkölt kardcsattogását aljas hátbaszúrásokra és buja indíttatású agresszióra cseréli, megalkotva egy olyan világot, melyben az emberi gyarlóság legalább annyira izgalmas, mint a fantasztikum. Így talán nem meglepő, hogy amikor augusztus 21-én az HBO ismét kitárta Westeros világának kapuit, csak az első napon 10 millióan özönlöttek be rajta.

Egy trón harca

A Sárkányok háza nagyjából 200 évvel a Trónok harca eseményei előttre kalauzol el bennünket. Egy olyan korba, amikor a sárkányok még a madarakkal együtt szelték Westeros egeit, annak trónján pedig hosszú ideje a Targaryen család sarjai ültek. Az aktuális király, Viserys (Paddy Considine) utódlása azonban gyenge lábakon áll, miután lányát, Rhaenyrát (Milly Alcock / Emma DʼArcy) nevezi ki örököséül, nem számolva azzal, hogy a hagyományok értelmében a trónra vakmerő fivére, Daemon (Matt Smith), valamint Alicent királynőtől (Emily Carey / Olivia Cooke) született gyermekei is igényt tarthatnak. Ahogy Viserys király testét évről évre felemészti a lepra, úgy mérgesednek el a házak közti viszályok is, lassan, de biztosan araszolva a teljes háború felé.

Előzményként mindenképp a sorozat javára írható, hogy egyszerre hat ismerősnek és újszerűnek. Amiért sokunkat igazán magával ragadott ez a történet, az szinte maradéktalanul visszatér; az epizódokat ismét politikai nézeteltérések és karizmatikus figurák egyéni agendái vezérlik.

Nincs hiány sem büszkeségből, sem makacsságból, de az agresszió és a trauma is visszatérő jelenségek, és rendszeresen fulladnak gyilkosságba vagy szexuális erőszakba, miközben a költségvetés nyújtotta látvány árnyékában az irodalmi jelleg sem veszik el.

A kerekasztalok körül és az udvari fák alatt ismét tiszteletüket teszik a barokkos mondatszerkezetek, a szimbolikában és elegáns csipkelődésben gazdag párbeszédek, melyek elemi részét képezték a Trónok harca sikerének is, és melyek a későbbi évadokból nagyrészt eltűntek.

Képsoros krónika

Azonban hiába származik a Sárkányok háza is George R. R. Martin tollából, nem egy hagyományos regényt dolgoz fel. A Tűz és vér sokkal inkább fiktív krónikája a Targaryen-dinasztiának, ehhez mérten pedig a sorozat is antológiaszerűnek érződik. Ez sokakat el is ijeszthet, az eddigi Westeros-feldolgozások egybecsengő, klasszikusan folyó narratíváival ellentétben ugyanis itt rengeteget ugrálunk az időben. És nem is napokról vagy hetekről van szó, hanem karakterek egész életszakaszait kitevő évekről. Előfordul, hogy ez kimondottan zavaró, néha ugyanis nem sikerül kellően érzékeltetni az idő múlását, és úgy érezhetjük, mintha a kinőtt szakállak és felduzzadt pocakok ellenére csak egy ebédszünet telt volna el két epizód között. Máskor azonban ugyanez a laza időkezelés egészen bravúros karakterpillanatokhoz vezet, például a gyermek- és felnőttlét küszöbén egyensúlyozó figurák jellemének gyökeres, izgalmas megváltozásához. Ennek egyik hátulütője, hogy a fiatalabb színészeket a cselekmény előrehaladtával le kell váltani, ám a remek castingnek köszönhetően a Sárkányok háza minden stafétaátadása hibátlanul megy végbe.

Az már sokkal égetőbb problémája a kronológiának, hogy a történet gyakran felszínesnek tűnhet miatta. Bizonyos karakterek pusztán fél- vagy egyepizódnyi időt kapnak kibontakozni, mielőtt statiszták szintjére süllyednek, vagy teljesen kiíródnak a cselekményből. Ez időnként lecsíp bizonyos drámai szálak súlyából, és sokaknál ellehetetleníti majd az átívelő konfliktussal való azonosulást, számomra viszont sajátos fűszerezésként hatott a krónikai jelleg mellé. A csupán ideig-óráig „fontos” szereplők olyan benyomást keltettek, mintha válogatott anekdotákat hallgatnék egy hajdani királyi dinasztia udvarából, ami meglehetősen illik a szerteágazó utódlási szálhoz. Viszont tény, hogy ugyanez a megközelítés bagatellizál el néha fontos, bővebb kitárgyalásra érdemes témákat, mint például az anyaság vagy a szexuális másság társadalmi és egyéni dilemmái a középkorban.

Emberek háza

Viszont bármennyi szépséghibával jár is, pont ettől az állandóan változó, már-már kapkodónak érződő ritmustól lesz a sorozat több egy lelketlen előzménynél. Hiába reklámozták előzetesen szinte csak az animált sárkányokkal, hiába kapta meg a Trónok harca főcímzenéjét, a Sárkányok háza makacsul és intenzíven sajátos maradt. Egy szokatlan felépítésű, kevésbé koncentrált, ám annál izgalmasabb módon csapongó betekintés a középkori politikai és családon belüli viszályokba három fontosabb és megannyi mellékesebb dinasztia ütköző szemszögein keresztül. Az emberi figurák és azok hullámzó jellemfejlődése teszi érdekessé, nem pedig a látvány és az akció. Sokkal libabőrözőbb tud lenni, amikor a királynő szándékosan provokatív öltözetben jelenik meg egy esküvőn, amikor beteljesedni látszik egy-egy mocskosul ravasz politikai csel, vagy amikor az embereket legintimebb, legsérülékenyebb pillanataikban látjuk helytállni vagy kudarcot vallani.

Talán épp a cselekmény egyedi folyása miatt kérdéses, hogy a további évadok meddig tudják majd sértetlenül nyújtani a tésztát, ám az eddigiek alapján a Sárkányok háza az év egyik legfigyelemreméltóbb sorozata, egyben méltó örököse a Trónok harca popkultúrában bérelt helyének, még ha onnan másmerre tervez is elindulni. Westerosért 2022-ben is megéri rajongani.